februar

Így megy ez öt éven át. Egyszer aztán Julcsa megkérdi:
– Jani! Miért van az, hogy hazajössz, megkérded van-e töltött káposzta, aztán megeszed, majd magadévá teszel, de soha sem beszélgetünk?
– Jó – mondja Jancsi –, mi a véleményed Baudelaire költészetéről?
– Ki az a Bódler?
– Töltött káposzta van…?
Ez a kedves, ámde kétségtelenül enyhén hímsoviniszta vicc csak azért jutott Apa eszébe, mert ezúttal a töltött káposztáról kíván szólni. Merthogy az e rovatban már korábban említett Szent Vince napi eseményekkor – amikor is rendes pincegazda vendégül látja részeges barátait, és hát Apa rendes pincegazda… – bográcsban főtt nálunk a töltött káposzta.
Bográcsban – fogod? Remélem, nem találják ezt valami visszataszító újításnak? Apa ugyanis szörnyű híreket hall az immár itthon is hódító Nouvelle Cuisine nyomulásáról; hogy mit mernek művelni egyesek a töltött káposztával… Azt hallották például, hogy vega töltött káposzta – szójával? Meg, hogy majonézes töltött káposzta? Esetleg bundás töltött káposzta? Ezt meg csak erős idegzetűek olvassák: töltött káposzta aszalt szilvával, töltött káposzta gombával és sajttal… Hogy a fene essen a belükbe!
A töltött káposzta ugyanis nem tréfadolog! Hogy csak egy példát említsek, a debreceni Bikában – ahol azért hallottak már egy, s mást erről az ételremekről – az étterem üzemeltetőjének szerződésben kellett vállalnia, hogy minden nap lesz töltött káposzta, amibe legalább háromféle húst tesz: sertést, borjút és valamilyen füstöltet!
Hogy is kezdjünk hozzá? Először is leugrunk Vecsésre, egy frászt a közeli piacra – addig sem vagyunk otthon. Vecsésen csuda dolgokat lát az ember, leginkább persze káposztát, amihez legfeljebb két felest meg egy gyorssört iszunk, aztán irány haza, vár a bogrács.
Ne piszkálódjunk: kell egy kiló savanyított káposzta, vagy 20 káposztalevél, összesen kilónyi hús (tehát háromféle!), – a füstölt legyen csülök, már csak az íze végett. No most a töltelékhez megdaráljuk a húsokat, előfőzött legyen a rizs – menjünk biztosra –, pirított vöröshagyma, pirospaprika, só, bors, két tojás, némi fokhagyma. Ezekből kis batyukat képezünk; ha a káposztalevél középső, vastag ere zavar, vágd ki. És akkor rétegesen megtöltjük a bográcsot. Alulra újabb kis zsír, szalonna, hagyma, pirosparika kerül, amikor rotyog, mehetnek a maradék káposztalevelek, aztán egy sor tölteléket, erre a savanyú káposzta, utána töltelék, káposzta; a legtetejére ez utóbbi kerüljön. Feltöltjük annyi vízzel, hogy elfödje, és kis tűzön 2-3 óráig főzzük.
Ezzel nincs is baj, csakhát ebbe hová öntünk vörösbort – márpedig a Feleségnek mégis csak igazolni kell valahogy a vörösborok felvitelét a bográcshoz. Az Apa által alkalmazott megoldás: kissé megdúsítjuk a töltött káposztát. Ha tehát csinálunk az egy kilón felül vett húsokból, úgy is mint tarja, oldalas, fejhús csülök, meg egy-két szál füstölt kolbász egy kis aljat (hagymával, szalonnával, pirospaprikával, ahogy kell), akkor a dinsztelődéshez ezt már jogosan önthetjük fel némi borocskával, aminek a nagyobbik részével meg magunkat locsolhatjuk. (A biztos célzáshoz semmiképp se feledjünk előtte pálinkákat inni, de ezt talán mondanom sem kell.) És akkor már minden rendben, csak arra ügyeljünk, hogy a vörösboros palackokat ügyesen cseréljük, mindig csak egy legyen a Feleség figyelő szemei előtt…