A csülköspacal

Hát e gondolatok jegyében ügetünk felfelé a telken, a már többedszer megénekelt pince és bográcsoló-sütögető komplexum irányába, hogy összedobjunk egy habkönnyű, nyáreleji csülköspacalt. (Bár Apa tudja, hogy a csülkös pacal eredendően két szó volna, de aki látta már átlényegülni, s a bográcsban új minőséggé válni e nemes anyagokat, az megértheti a nyelvészeti beavatkozás szükségességét…)
És akkor már csak Miki barátom angol nejéről kell szólnom. Az ősi családi fészek valahol London mellett egy kicsiny falu, ahol is a kocsmába – mint minden rendes angol városkában – az egyszerűbb népek a Public Bar nevezetű bejáratnál, az urak meg a Saloon bar felírat alatt masíroznak be, és az istennek sincs keveredés… Ugye, mondanom sem kell, hogy Apa barátja, Miki, hova jár – naná, hogy az istenadta nép közé… Itt szedett össze esztendők során néhány bizonytalan tekintetű ivócimborát, akikkel egy ízben meg akart kóstoltatni a csülköspacalt. A pacalt ugyan eleve kivette a menüből; tudta jól, ha ilyesmit kér, a hentes azonnal rendőrt hív… Britanniában nem viccelnek az ételmérgezőkkel… Így hát amikor átmasírozott a húsoshoz, csak ennyit rebegett diszkréten: kellene néhány csülök. A késes ember felordított: csülök?! Dehát azon járnak a disznók a szarban, jóember! Tudom, vallotta be szemlesütve Miki, de egy magyar kutyának lesz… A hentes egy ideig gyanakodva nézegette, hívja-e az állatvédőket, majd végül nagy kegyesen előhozott valahonnan a szemétből néhány gyönyörű csülökdarabot.
Ezt csak azért meséltem el, merthogy a pacal és a csülök régebben minálunk sem volt divatban, hogy ne mondjam, itt is a kutyákkal etették föl e mennyei eledelt. Na de ennyi kül- és belpolitikai kitérő után talán leghelyesebb, ha visszakanyarodunk a bográcshoz, meg persze a pincéhez, leginkább.
Itt és most sem hely, sem idő nincs felsorolni pontról pontra, hogyan is készül a mestermű. A leglényegesebb szabály: ha egész nap nem akarod látni a családodat, akkor kezdj bele reggel a munkába, ha találkozni is akarsz velük, akkor helyes, ha előző nap megabálod, megfőződ a tisztított pacalt (a lébe kevés ecetet, babérlevelet, egész borsot, fokhagymát és csipet sót tégy), valamint a füstölt csülköt is. Úgy két kiló pacallal és egy jó darab csülökkel indítunk, hátha marad valami másnapra is… Tehát a megfőtt, és csíkokra (pacal), illetve kockákra (csülök) vágott alapanyaggal érkezünk a tett színhelyére. Azonnal iszunk néhány gyors pálinkákat, miközben a bográcshoz felcipelünk kosárnyi száraz vörösbort, mert 3-4 órát még így is eltart a műtét.
Ekkor csinálunk egy szabályos pörkölt alapot, ugyebár zsiradékon – Apa nem ismeri a tréfát, tehát szalonnán operál – egy két hagymát pirítunk, s ki-ki ahogy szereti: fokhagyma, néhány paprika, paradicsom, cseresznyepaprika, őrölt bors, babérlevél, pirospaprika, mifene mehet bele, majd jönnek a húsok, meg a maradék csülökléből amennyi kell. És persze vörösbor. Ebben a szakaszban elsősorban magunkat öntözzük, később leszünk nagylelkűbbek a bogrács irányába is. Ezek után nyugodjunk meg, és lassú tűzön addig főzzük, amíg a szaftja jó sűrű, ragacsos lesz, na akkor állt elő a csülköspacal. Ennyi idő bőven módot ad arra, hogy az első berúgásból is kijózanodjunk, és így talán nem ejtjük ki kezünkből a Feleség szeme előtt a teli bográcsot a földre… Markáns ízű savanyúságokkal, és a tunkoláshoz friss fehér kenyérrel tálalom.
(Egészen elvetemült emberek ismerik a velőscsülköspacalt is, de erről egy szót sem, mert a végén kizárnak bennünket az EU-ból…)