Ezt írtuk anno...

1947.
Borzalmas tömegszerencsétlenség a futballpályán! Bizonyára sokan emlékeznek arra az osztrák-magyar találkozóra, amikor az Üllői úti pálya fatribünje mérkőzés közben leszakadt. A tömeg ostromolta a bejáratot, a rendezők nem tudták megakadályozni, hogy az emberek jegy nélkül is bejussanak, így a 30 ezer férőhelyen ötvenezren zsúfolódtak. A tizedik percben menydörgésszerű robajjal leszakadt a tribün. Háromszáz sebesült, 2 életveszélyes, 71 súlyos sérült, egy ötéves kisfiú meghalt a kórházban. A meccset először félbeszakították, majd a pánik elkerülése végett folytatták; 2:1-re győztünk.

1957.
A fele sem tréfa, tényleg, szó szerint ezt olvashatjuk a Német Demokratikus Köztársaságban megjelenő Halász Újságban: „A pontyos tógazdaságokban nem trágyáznak. A tavak talaja többnyire mész-szegény, savanyú. Jó eredményekkel járt a kiszárított tavak zabbal való bevetése, ami a talajt nitrogénban dúsította. Így azonban a vízinövények jelentős növekedésnek indultak, a túlburjánzott növények irtására az NDK-ban lovak és tehenek szolgálnak, amelyek a vízen úszva legelik le a zöldet. A túlnyomórészt vízi növényeket fogyasztó tehenek teje és vaja igen jó zamatú.”

1967.
Ifjabb Fónagy László váncsodi olvasónk két tehenet és egy borjút hajtott a helyi Vörös Csillag tsz legelőjére. Ezért a tsz 240 forint fűbért kért, amit Fónagy László ki is fizetett. Ennek ellenére nem sokkal később felszólították, hogy 40 forint fűbértartozása van, fizesse ki. Olvasónk ekkor a korábbi elismervénnyel igazolta, hogy nincs tartozása, s remélte, ezzel az ügy elintéződött. Nem így történt: a járásbíróságtól értesítették, hogy a felszólamlása illetékét fizesse meg. A békesség kedvéért megfizette. Ezek után a tsz 71,50 forintot tiltatott le Fónagytól, perköltség és illeték címén. Olvasónk – és a szerkesztőség véleménye – fizessen az, aki hibázott!

1977.
Itt a legújabb magyar rajzfilm, a Lúdas Matyi! Az a hajlíthatatlan szívósság, igazságérzet, ami Matyit jellemzi, falu és város ifjúsága elé példaképül állítható. Igaz, hogy Matyi egyedül önmagáért, a deresre húzatásáért és megcsapatásáért áll bosszút háromszorosan Döbrögin, ám azért Matyi egyszemélyes hadjáratában a múlt század eleji magyar jobbágyságnak a mohó és kegyetlen földesúri elnyomatás ellen megmutatkozó jogos haragja, a felszabadulásra már megérett képessége, erkölcsi ereje ölt alakot. Mai fogalommal kifejezve: Matyi bizonyos tekintetben osztályharcot vív Döbrögi ellen.

1987.
Dunavecse-Újtelep egyik takaros házában él idős Varga Imre. Híres-neves juhász, akiről azt mondják: a kisujjában van az összes pásztortudomány. A falujában megbecsült pásztorember – a helyi Béke Termelőszövetkezet nyugdíjasa – ma is a nyájjal bajlódik. Úgynevezett falusi juhász: a háztájiban nevelt birkákat őrzi, három hűséges kutyájával együtt. Szent György napjától Mihály napig most éppen hatszáz birkára vigyáz. „Nem tudom elmondani azt az érzést, büszkeséget, amit érzek, amikor elindulunk a faluból kifelé. Előttem a nyáj, a bojtárok kétoldalt, elől a szamár és a vezérürük. Szép szavú kolompok és csengettyűk adják tudtára a világnak: elindult Varga Imre, itt a tavasz!

1997.
Kutya helyett egy harcias lúd őrzi Bagi Ferencné portáját Máriaremetén. A Lujza névre hallgató liba-vénkisasszony éppen húsz éve, húsvéti ajándékként került Bagiékhoz, s a nem mindennapi tulajdonságai miatt vált a család kedvencévé. Lujza távol tartja az udvarra betolakodó gúnárokat, macskákat, s nagy riadalmat keltve űzi el – éjszaka is – a ház körül ólálkodó gyanús személyeket. Kapatos ember pedig, még ha rokon is, nem lépheti át a portát. Lujza csapkodó nagy szárnyaival, csípős csőrével, messzire riasztja a házaló ügynököket; dühe, haragja ilyenkor nem ismer határokat.