Ezt írtuk anno...

1947.
Nekünk is juttassanak házassági kölcsönt – hangzik az ország minden falujából a fiatal házasulók kérése. A Népjóléti Minisztérium ugyanis lehetővé tette, hogy a Nagy-Budapest területén élő, s arra rászoruló fiatalok házassági kölcsönt kapjanak. A fővárosban 500-1000 forintot is kap egy fiatal pár, amire már mégis lehet családot alapítani. De a vidék sok ezer szegény paraszti fiatalja továbbra is a legnagyobb reménytelenségben marad, mert falun még nagyobb a munkanélküliség, a napszám is kevés, mire nősüljön a legény? Egy koldusból kettőt ugyan miért csináljon? – kérdezheti a népdallal együtt. Ezért sok ezer legény és leány kéri a minisztériumot és a Gazdasági Főtanácsot, hogy adja meg az útlevelet a hazánk jövőjét biztosító, világra jönni akaró sok ezer kismagyarnak!

1957.
„Ügyes ember” – mondogatják, ha új Pannoniát látnak futni a boltkezelő alatt. Mások meg csak csóválják a fejüket, hogy mi a csudából telik némelyeknek ennyi mindenre, nekik viszont minden fillérre hét csomót kell kötni, ha valamire vinni akarják. Igen az utóbbi időben feltűnően sok ember él egyik napról a másikra szokatlanul nagy bőségben. De ha jobban megvakargatják a hatóságok ezt a Kánaánt, kiderül, hogy a nagy lábon élés forrása nem egyéb, mint a népi vagyon meglopása. Csupán az év első négy hónapjában 150 millió forint kár származott a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményekből. Ennyi pénzből másfélezer családi házat – három kisebb falut – lehetne felépíteni, vagy százezer munkásnak adni egyhavi bért.

1967.
A budapesti Corvin moziban estéről estére zsúfolt nézőtér előtt pereg a Háború és béke című szovjet filmalkotás. A négyrészes film – vetítési ideje nyolc óra – öt évig készült. Igazi újdonság, hogy a film kedvéért átépítették a Corvin mozit, hiszen a Háború és béke panoráma-megoldással készült. A filmszalag a megszokott kétszerese: 70 milliméter széles, a kép 120 fokos szögben látható. A néző szinte a cselekmény közepében ül, s mivel a hang hat különböző csatornán jut a nézőtérre, plasztikus hanghatás keletkezik, vagyis a hang onnan szól, ahol a vásznon éppen beszélnek.

1977.
Két hete a Szabad Föld / ünnepi hírt vitt szét; / Buga doktort nemrégiben / kitüntették ismét!
Újabb arany fokozat / fénylik, lám a mellén – / viselőjén most jogosan / lehetne bő mellény.
Régi javaslatomnak / adok én itt hangot: / kapjon az ország orvosa / PROFESSZORI rangot!
… E múltkori szép hírhez / büszkén gratulálunk – / és házi professzorunknak / minden jót kívánunk!

1987.
Felszámolják a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalatot. A hozzájuk hasonló gazdálkodó szervezetek éveken át nem termelték meg a saját fenntartásukhoz szükséges jövedelmet sem, csak fogyasztották a mások, a jól gazdálkodók által előállított javakat. Másképpen fogalmazva: éltek a mások rovására; év végén egyszerűen bejelentették: ennyi és ennyi a veszteségük, és ölbe tett kézzel várták, hogy a jóságos állam bácsi kiegyenlíti majd a számlát. Ennek az aranyéletnek vége: a jövőben jövedelemfogyasztó csak az lehet, aki egyben jövedelemtermelő is.

1997.
Az alföldi parasztember fülének kellemetes zsivajtól hangosak ezekben a napokban a kiskunsági tanyák: sorozatban kelnek ki a fecskefiókák. A szívet melengető csivitelés azonban szomorúsággal párosul: a tavaly rakott fészkek tömege üresen maradt. Az idei tavaszon szinte megtizedelődött a fecskeállomány: az áprilisban újra téliesre fordult idő miatt költözőmadarak sokasága pusztult el. Mivel a fecskék egy nyáron kétszer költenek, a természet valamit még pótolhat a kieséséből, mindazonáltal évről évre kevesebb a fecske; egy sor országban még mindig vadásszák e kis madarakat.