Kutyaposta

Elrettentő olvasmány a megkínzott állatok legfrissebb krónikája. A közelmúltban egy ember (?) két pulit – az egyik terhes volt – fojtott vízbe, mert az állatok kikaparták kertjében a virághagymát. Egy áruházban elevenen zúztak össze a szemétprésen újszülött macskakölyköket, egy vemhes szamár hátába pedig baltát vágott rosszkedvű gazdája. És a sor folytatódik, és az elkövetési módok egyre borzasztóbbak.
Harmadik éve már, hogy az Európai Unió több tagállamának gyakorlatához igazodva Magyarországon is bűncselekmény az állatkínzás. Az elkövetőket akár 2-3 év szabadságvesztésre is ítélhetik. De nem ítélik. A bírói gyakorlat szerint a kegyetlenkedő emberek pénzbüntetést, legfeljebb néhány hónapos – felfüggesztett – fogházbüntetést kapnak, a tényleges börtönbüntetés ritka, mint a fehér holló.
Az első letöltendő szabadságvesztést a Békéscsabai Bíróság szabta ki, amikor négy hónap fogházra ítélt egy férfit, aki úgy végzett két kutyával, hogy téglával fejbe verte, majd egy kútba hajította őket. Nem sokkal később újabb két férfira szabtak ki letöltendő büntetést, mert légpuskával lövöldöztek a kertjükben felakasztott kutyára. Tavaly egy részeg férfi kalapáccsal próbálta lenyugtatni kutyáját, hogy kiszabadítsa láncából, a „nyugtatás" következtében az állat fél szemére megvakult. Ez a férfi is fogházbüntetést kapott.
De a többiek rendre megússzák. Például az a kaposvári némber is, aki gúzsba kötötte kutyáját, műanyag zacskót húzott a fejére, majd ásóval sújtott a nyomorultra. Ez ma nálunk nem számít állatkínzásnak…
Hol tehát a probléma? A fő bűnösök nyilvánvalóan az elmebeteg állatkínzók, akiknek a bűncselekményeihez a rémségeket elnézően szemlélő társadalom asszisztál – vagyis ez utóbbit, a társadalom szemléletét kellene megváltoztatnia a bírói gyakorlatnak!
Jogszabály tehát volna: bíró uraim és hölgyeim, hány kutyának, hány emlősállatnak kell még elpusztulnia, megnyomorodnia, egy életen át rettegésben élnie ahhoz, hogy végre méltóztassanak egyszer s mindenkorra elvenni rettenetes örömüktől az állatkínzók kedvét?