Ezt írtuk anno...

1947.
Nagy tisztesség érte Fehér Lajost, a Szabad Föld felelős szerkesztőjét: Tildy Zoltán köztársasági elnök, érdemei elismeréséül a Magyar Szabadságrend arany fokozatával tüntette ki. A szeghalmi ötholdas parasztgyerek már kora ifjúságától a parasztság ügye mellé szegődött. Egyetemi tanulmányai elvégzése után életével játszva szerkesztette és nyomtatta azokat a röpiratokat, amelyek a magyar parasztságot a németek elleni harcra tüzelték. Fegyverrel a kezében vette ki részét a harcból, partizáncsoportjával német tankokat, vasúti pályatesteket robbantott, társaival együtt levegőbe röpítette a Gömbös-szobrot. A fölszabadulás után a politikai rendőrség vezetőjének, Péter Gábornak a jobb keze, nagy része volt abban, hogy a politikai rendőrség a népi demokrácia legnagyobb támasza lett. A kitüntetés nagy tisztesség nemcsak Fehér Lajosnak, de a Szabad Földnek is; büszkék vagyunk arra, hogy ilyen felelős szerkesztőnk van.

1957.
Mányoki Lőrinc decsi gazdának lábon álló mákját, Tancsa Bensze Józsefnek a lucernáját, Könczöl Jánosnak a hagymáját lopták el. Az öcsényi hegyen 18 kereszt árpa tűnt el, másoknak meg a gyümölcsösét szedték meg ismeretlen tettesek. A helyi szervek, amit lehet, megtesznek. Csőszöket alkalmaznak, az alig néhány rendőrből álló kirendeltség is teszi a dolgát. De a tettesek megbüntetése, megszégyenítése bizony nem valami jól áll. És az olyan „ítéletek” sem ijesztenek el senkit, amit Bálint Pál kulák esetében hoztak, aki két zsák kukoricát lopott, de az ítélet szerint megtarthatta a kukoricát és összesen 100 forint büntetést fizetett.

1967.
A hajdani Stradivariaktól kezdve jó néhány hegedűkészítő dinasztiát ismer a történelem. Ám alighanem elcsodálkoztak volna e mesterek, ha megkérdik tőlük: lopótökből tudnak-e hegedűt csinálni? A páratlan ötlet egy Nógrád megyei pályamunkásnak, Szabó Imrének jutott az eszébe. „Bort szívtam a tökkel, de egyszer csak leesett a földre, a felső szára levált, s akkor villant belém, nem lehetne-e belőle hegedűt fabrikálni. Négy évembe került, amíg elkészültem vele, megszólaltatni nem volt gond, még ifjú koromban megtanultam játszani.” Azóta sokan megcsodálják a hangszert, Szabó Imre már ötszáz nótát őriz, lekottázva.

1977.
– Nem sül ki a szemed? – veszekszik egy asszony a férjével, aki viszont rá se hederít: tátott szájjal bámul az elvonuló miniszoknyás majorettek után. A nyíregyházi lányok alaposan felborzolták a kedélyeket, még a megyén kívül is. Sikerük ugyan elvitathatatlan, de mindig akadnak olyanok, akik megmételyezett ifjúságról, erkölcsrombolásról beszélnek. És ez nem vicc: a majorett csoport nap mint nap harcot vív a fennmaradásáért. Az ellenzők „nyugati fertőtől” beszélnek, de ezt a kifogást könnyen el lehet hárítani: nem Magyarország az egyetlen, ahol ilyen csoport működik, van Csehszlovákiában és szerencsére a Szovjetunióban is.

1987.
Négy félcipőm van, de egyik sem bírja az esőt. A legújabba már nemcsak felülről, hanem alulról is jön a víz: a talpa, mint a szivacs, szívja magába a latyakot. Elindultam hát vízálló cipőt venni. A félcipők talpán ilyen felíratok vannak: „mérsékelten vízálló”, „gyengén vízálló”, „nem vízálló”, a legszebb ez: „utcai viseletre nem alkalmas…” Mondom az egyik eladónak, kétségbeesetten: vízálló cipőt keresek. Mire ő: „Azt ne keressen. Magyarországon olyat nem gyártanak. Vegyen inkább gumicsizmát…”

1997.
A hágai Nemzetközi Bíróság a Bős-Nagymaros vízlépcsőügyben hozott ítéletében mind Magyarországot, mind Szlovákiát elmarasztalta. Részünkről nem volt jogszerű az 1977-es szerződés felfüggesztése 1989-ben, sem annak megszüntetése 1992-ben, vagyis az akkor még Csehszlovákok jogosan kezdték építeni az úgynevezett C-variánst. Részükről viszont jogtalan volt a Duna elterelése. Hága közös kártérítést és nullszaldós megoldást javasol, a tárgyalásokra hat hónapot adott.