Ezt írtuk anno...

1947.
Kevesen tudják, hogy a csipkebogyó milyen sok vitamint rejt magában. Ezt bizonyítja az is, hogy a falusi asszonyok időt és fáradtságot nem kímélve szedik és passzírozzák a lekvárt, amit aztán eladnak a piacon néhány forintért. Télen különösen szükség van a vitaminra; akkor, amikor vitaminhoz amúgy alig jut a szervezet, néhány kanál csipkebogyó-lekvár többet pótol, mint bármilyen gyümölcs. Például nyolcszor annyi vitamin van ebben, mint a citromban. Aki csak teheti, főzze be saját háztartása részére kevés cukorral, vagy anélkül. Bár az ország nagyobb részében ismerik az így készült hecsedlilekvárt, de azoknak is ajánljuk, akik nem ismerik.

1957.
Autóra ült a hajdani béres. Lipták Mihály, a kondorosi Micsurin téesz állatgondozója 48 ezer forintért Skoda gyártmányú Spartak személygépkocsit vásárolt. Szombaton délelőtt a MESZÖV-nél lefizette a vételárat, s utána a Gogol-utcai telepen átvette az autót. Lipták Mihály a felszabadulás előtt, mint uradalmi béres igen nehéz viszonyok között élt. Hét évvel ezelőtt lépett a téeszbe, ahol feleségével együtt dolgozik. A hét esztendő alatt ketten 3700 munkaegységet szereztek, évente átlag 20-24 ezer forint a jövedelmük. Így a két gyermek nevelése mellett is félre tudtak tenni annyit, hogy Skoda autót vásárolhattak.

1967.
Segítséget kérünk a Postától egy ifjú pár és a Magyar Posta érdekében! Az történt, hogy Hrágyel Mihály pásztói olvasónk nászútjának második napján, szeptember 4-én, 12 darab üdvözlő lapot dobott be a leányfalui Sportbolt előtti postaládába, azonban egyetlen lap sem érkezett meg a címzettekhez. Ezért az egész rokonság hálátlannak és megbízhatatlannak tartja az ifjú párt, ők viszont a Magyar Posta pontosságát vonják kétségbe. Olvasónk hozzánk írott levelében fut a becsülete után. A Posta egy kis utánajárással talán megmenthetné, ami még menthető – mindkét fél érdekében.

1977.
Tűz fölött nagy bográcsban ücsörög a fehér ember. Néger férfiak, ütemes ucsa-csu kiáltások kíséretében körültáncolják. Egyik táncos a bográcshoz lép, tekintetében a sóvárgó kérdés: „Na, mit eszünk?” A fazékból derékig kilátszó férfi arca mosolyra kerekedik, majd a meglepetés erejével ható bejelentést tesz: „Szilas ételízesítővel minden étel finomabb!” Hm… Vajon kinek szól ez a reklám? Eddig úgy tudtuk, Magyarországon nem kimutatható százalékban élnek kannibálok. Vagy tán valami újításról van szó? A magyar szakácsművészet forradalmi átalakulásának lehetünk szemtanúi? Lehet, hogy hamarosan újabb reklámokat látunk: ujjpercek Pékné-módra, emberfejhús tormával, nyakcsigolya paradicsommártásban, rántott gerinc…? (Brrr!)

1987.
Tény, hogy hazánkban az összes elfogyasztott energia egynegyedét a kommunális energia teszi ki. Tény, hogy egymilliárd köbméter vezetékes víz fogy évente hazánkban, és ennek a felét a lakosság fogyasztja el. Tény, hogy az állam évente 6-8 milliárd forint árkiegészítést ad a használati melegvíz-szolgáltató vállalatoknak. Tény, hogy ezek a vállalatok egy köbméter (ezer liter) meleg vizet 40 forint 50 fillérért tudnak előállítani, s az is tény, hogy ezért köbméterenként csak 13 forint 50 fillért számláznak. A különbözet az állam, azaz magyarul a többi állampolgár kontójára megy.

1997.
Svédországban 100 ellopott autóból 92, Németországban 65, Olaszországban 52, Ausztriában 32 jármű kerül meg. Nálunk csupán 7 gépkocsira találnak rá az ellopott 100-ból a rendőrök. Az alvilági nagyipar tehát szépen virágzik. Nálunk lehet a legkönnyebben hamisított számlákhoz és forgalmi engedélyekhez jutni, itt egy riporter könnyedén készíthet interjút hamisító karosszérialakatossal, tolvajokat irányító bandavezérrel. Hej, ha nálunk is bekövetkezne egyszer a svéd felderítési arány! Akkor talán már azt mondanák a nagyiparos gengszterfőnökök, hogy száz autóból ugyan el lehet lopni nyolcat, de minek…?