Ezt írtuk anno...

1947.
Nagy András szöregi földműves néhány napja öngyilkossági szándékkal megmérgezte magát, a szegedi kórházba került. Amint eszméletre tért, megdöbbentő vallomást tett. Azért akart a halálba menekülni, mert lelkiismeretét, felesége évek óta elkövetett gyilkosságainak sora terheli. Nagy felesége évtizedek óta csodatevő javasasszony hírében áll. Jól ismerte a füvek, a porok, a teák hatását. Egyszer aztán a szöregi szabó felesége szabadulni akart urától, elment a javasasszonyhoz, aki arzént kevert a szabó vacsorájába, aki néhány nap múlva meg is halt. Az első gyilkosság után tömegesen keresték fel Nagynét sötét lelkű ügyfelei, akik szabadulni akartak családtagjaiktól. Az arzénes asszony, kisebb nagyobb fizetségért mindenkit ellátott arzénporral. Tíz év alatt legalább tíz szerencsétlent tett el láb alól, saját apósát és anyósát is megölte az örökség reményében. A nyomozás még tart, megpróbálják kideríteni, hány embert küldött halálba az arzénes boszorkány.

1957.
– Halló, kérünk egy kiadós esőt Szolnok megyébe!
– Kérem, holnap délután szállítjuk…
A párbeszéd akár már napjainkban is megtörténhet, ugyanis sikerrel dolgozták ki az időjárás mesterséges szabályozásának technikáját. A szárazság-sújtotta területek felett is sokszor tornyosulnak esőfelhők, s ilyenkor jó lenne, ha egy óriás kirázná belőlük az esőt. De hát van ilyen óriás? Van! Óriás lett az ember tudománya, amely, ha kell esőt, ha kell napot varázsol a földekre, köszönhetően a szovjet tudósok munkájának. Az esőfelhőkbe repülőgéppel borsószem nagyságú szárazjég-darabokat szórnak, egy-egy jegecske több mint tízezer-billió vízcseppet hoz létre. A Szovjetuniótól készen kapjuk az eljárások eredményeit, amelyek, ha beválnak, csakugyan kérhet Szolnok egy kiadós esőt.

1967.
A behívóparancs ott lapul a zsebekben, a „hadra” készülő ifjúság hagyományos búcsúestjét tartja a szövetkezeti vendéglőben. Éjfélre jár az idő, de az ifjúságnak nincs kedve hazamenni, még a lányos képű KISZ-titkár is törkölypálinkát iszik, és kurjongatva bizonygatja: nem igen megy innen el, míg a házigazda elő nem kapja a furkósbotját… Ekkor lépett a színtérre a jó néhány sorozást megért vendéglősné. Felállt egy székre, és elrikkantotta magát: „Vigyázz!” És halljanak csodát: a pipacsképű ifjú sereglet felpattant, és vigyázzba merevedett. „Irány a kijárat, menet in-dulj!” – csattant újra a vendéglősné hangja, és a sereg katonás rendben elvonult…

1977.
Tömör autókaravánban húznak hazafelé a pestiek a bajai úton vasárnap este. Már Kiskunlacházát is elhagyjuk, amikor az egyik kocsi az út szélére áll, s szálnak ki belőle. Na, gondolom, ez bedöglött. De száz méterrel odébb még egy kocsi, aztán kettő, tíz is áll – hogy robban le egyszerre ennyi autó? Aztán látom, hogy az utasok jobbra a káposztaföldbe, balra meg a paprikaföldbe vegyülnek; nicsak, hát a pestiek is rászoktak a böngészésre, amit falun szokásjog szentesít? De nem, hiszen a táblák még szedés előtt vannak! Vagyis a pestiek nem a böngészésre, hanem a lopásra szoktak rá…

1987.
Az idei karácsonyt már 350 kínai szakmunkás tölti Győrött. A Rába legújabb és legkorszerűbb üzemeiben láttak munkához, legtöbbjük, 260-an, a futóműgyárban dolgoznak. A győriek szeretettel várták kínai munkatársaikat, akik nyolc napos vonatút után érkeztek Magyarországra. Győr gyárvárosi kerületében impozáns, négyszintes épületben szállásolták el őket, az összkomfortos, távfűtéses lakásokat a gyár otthonosan be is rendezte.

1997.
Minden várakozást felülmúlt a magyar nép igen szavazatainak aránya a NATO-csatlakozásról tartott népszavazáson. A választásra jogosult állampolgárok 49,24 százaléka járult az urnákhoz; az érvényesen szavazók több mint 85 százaléka igennel, 15 százaléka pedig nemmel voksolt a NATO-tagságra.