A beigli

Na szóval, hogyan is készül nálunk a karácsonyi beigli? Indulásként szögezzük le: a Feleség, az egész évben előre megfontolt szándékkal elkövetett temérdek merényletének jó részét azon az estébe hajló délutánon jóvá teszi, amikor nekiáll a beiglinek, s Apát, hazatértekkor, ez a semmi mással össze nem cserélhető csodás illat fogadja. (Aminek eredményeként hű kutyája, Simon sem érkezik köszöntésére; a büdöse el nem hagyná ilyenkor a konyhát…) Mondtam is már a Feleségnek: mi lenne, ha évente csak egyszer jönne haza, megcsinálná a mákosbeiglit, s aztán egy egész esztendőn át epekednék utána a messzi távolból…
És akkor most, a megszokottan nagyvonalú rovatunkhoz képest – amikor is pontosan soha nem határozzuk meg, mennyit is iszunk bármihez – következzen ezúttal egy pontos recept, mert a beigli, az tényleg nem játék. Tehát. (Amiről beszélünk az egy 30 x 40 centiméteres tepsi, ebbe pontosan 4 rúd kerül majd, gyengébbek kedvéért: hosszába.)
A tészta 1 kiló lisztből, fél kiló vajból, 2 deka élesztőből, 1 egész tojásból, 3 evőkanál kristálycukorból, 2 deci tejfölből és csipet sóból készül. A lisztet átszitáljuk; a Nő szerint így levegőt kap, tehát mondjuk jó hangosan: vegyél mély levegőt, lisztecske… A tésztát kidolgozzuk, illetve kidolgozza a Feleség, amikor összeáll, megy a hűtőbe pihenni, 1-2 órácskát. Ez alatt mi észrevétlenül iszunk valamit, a Nej pedig nekiáll a tölteléknek. (Itt el kell mondanom, hogy Apa elsősorban a mákosbeiglit szereti, de háborús helyzetben, meg amikor már elfogyott, hát letuszkolja a diósat is. A mákról meg még annyit, hogy szánni való korunkban a mákról a népeknek – nem is beszélve az idióta Unióról – csakis az ópium és csatolt részei jutnak az eszükbe. Holott Apa, a nagymama sülyi kertjében még szedte a mákgubókat, hogy aztán a kipergetett szemeket hatalmas kerekű darálón darálja meg. Az egykori történet ma egy sima bűnügy bevezetője lenne: „gyanúsított, egy sülyi telken titokban mákgubókból termesztett”… Hogy az anyád, EU…
E kis kitérő után akkor a töltelék. Egy kiló mák, 1 kiló kristálycukor, 10 deka rumos vízbe beáztatott mazsola – rum! Azért erről csak eszünkbe jut valami…? –, 1 citrom lereszelt héja, és 1-2 deci víz. A lábasba helyezés sorrendje: víz, cukor, mák és a többiek, majd az egészet néhány percig, a cukor olvadásáig összefőzzük. És akkor az árulás: a Feleség közölte, ne merjem elmondani legféltettebb titkát, amit persze azonnal közhírré teszek – mert Apa alapvetően egy igen jó ember –: a masszába 2 evőkanál libazsír is kell. (Ha nincs a közeli ismerőseink között rabbi, mehet a disznózsír is…)
És akkor készen is vagyunk. A tésztából négy egyforma cipót képezünk, méretre nyújtjuk, rákenjük a mákos tölteléket, felcsavarjuk, beletesszük őket a tepsibe, a tetejüket tojássárgájával megkenjük, villával megszurkáljuk. Aranybarnára sütjük, és ha lehet, elkészülte után azonmód, még melegében felfaljuk, igazán rosszul csak így lehetünk…
És ezekben a pillanatokban Apa meghatottan gondol a házasság intézményére.
Az megvan, hogy két férfi bámészkodik az áruházban, és már másodszor ütközik össze a bevásárló kocsijuk? Mire az egyik: maga is a feleségét keresi?
– Igen, én is. A magáé hogy néz ki?
– Szőke, kék szemű, csinos, jó alakú. És a magáé?
– Hagyjuk az enyémet, keressük a magáét…
Boldog Karácsonyt!