Ezt írtuk anno...

Ezt írtuk 50 éve
Füstbe ment Terv…

„23 féle cigarettát készít karácsonyra a Lágymányosi Dohánygyár” – adta hírül lelkendező tudósításában a Szabad Föld 1957 karácsonyi száma, hiszen milyen más is az idei karácsony, mint akár csak az egy évvel korábbi, amikor is „óriási tömeg toporgott nap nap után a gyár előtt, cigarettára éhesen”, míg ma a lágymányosi gyár „havonta már 450 millió szál cigarettát juttat a dolgozó népnek”, ami pont kétszerese az 1938-ban termelt egész éves mennyiségnek! A cikkhez mellékelt fotón egy masina látható, s a képaláírás úgy tudja: „percenként 1500 darab cigarettát készít ez a modern, NDK-ból érkezett gép”.
Hát, a modern, NDK-s gépnek már annyi – legalább annyira, mint magának az NDK-nak –, viszont az utolsó, ma is működő, és még mindig teljesen magyar tulajdonú salgótarjáni cigarettagyárban már percenként 5000 cigarettát készítenek a masinák. Erre azért ne legyünk túlzottan büszkék – a világcsúcs a percenkénti 15-18 ezer cigaretta körül van –, de örüljünk legalább annak, hogy van még magyar dohánygyár…
Merthogy ezt az iparágat is felfalta a globalizált karvalytőke – hely, ha élne Marx, szomorúan bólogatna: hát nem megmondtam… A fél évszázada működött öt dohánygyárból mára csak kettő maradt. A lágymányosit bezárta az állam, a másik négyet meg privatizálták. Vásárolt egyet-egyet a British American Tobaco, a Philip Morris, a Rentsma és a Reynolds, ez utóbbi vette meg a Salgótarjáni gyárat. Aztán kiderült, a cégeknek inkább csak piac kellett, – hely, Marx, tényleg nem figyeltünk rád… –, ahogy lehetett, bezárták a megvett gyáraikat, így aztán például a „FülöpMóric”, bár nincs Magyarországon, a magyar Helikon cigarettát mégis ő szállítja valahonnan, nekünk…
Mára csak két gyár működik: egy magyar, Salgótarjánban, és egy angol-amerikai Pécsett. Ki fogják találni melyik a nagyobb… Így hát az ötvenéves riport folytatásaként a kisebb, de szívünkhöz és tüdőnkhöz közelebb állóhoz indultunk, Salgótarjánba. Az, hogy a mai nevén a Continental Dohányipari Zrt. a tarjáni Dohány utca 1-3-ban található már önmagában is jelzi: egy idén 116 éves gyárba érkezünk, amelynek fiatal vezérigazgatója, Füzi Csaba vezet végig a hosszú úton, míg a dohányból cigaretta lesz.
– Már mire hozzánk megérkezik a dohány, abban is benne van hektáronként vagy 1400-1600 munkaóra, tudni kell: a dohány az egyik legmunkaigényesebb növényféleség. Csak gondolja el: egyetlen gramm dohánymagban 10-12 ezer mag található, ezeket egyenként palántázzák, a csírákból kétméteres növény fejlődik. A gyárba kétszáz kilós kartonládába érkezik a dohány, persze, nem egy, hanem pontosan 25 féle. Vagyis minden szál cigarettában 25 féle dohány keverékét tesszük, különféle arányban és ízesítésben, így tehetjük függetlenné magunkat az adott év termésének minőségétől. A kartonládák felbontása után következik a keverés, a szeletelés, a kondicionálás, a pácolás, az újrakeverés, a vágás, a szárítás, az illatosítás, majd megint keverünk egyet, s csak ez után kerül a dohány a gépekre, hogy a vágatból cigaretta vagy szivar legyen.
A gyárban ma öt termékfajtából 121 dohányféleség és 10 féle hüvely készül – nagyon szeretik a népek az otthon tölthető cigarettát, ugyanis adóügyi meggondolásokból, ez sokkal olcsóbb, mint a kész cigaretta. Apropó adóügy. A privatizáció, vagyis a ’90-es évek elején 25 milliárd szál cigaretta készült Magyarországon, amiért a gyárak úgy 40 milliárd forint adót fizettek, ma 15 milliárd szál készül, közel 300 milliárd forint adótartalom mellett…
Miközben az állam egyre nagyobb sarcot szed – most már minden doboz árának 73 százaléka adó –, a gyártás folyamatosan csökken. A visszaesés okai között egyaránt szerepel az egyre erőteljesebb dohányzás-ellenes kampány, valamint az országot elárasztó import és hamisított cigaretták milliárdjai. A Magyar Dohányipari Szövetség évente kutatja a hamisítványok mennyiségét, módszerük meglehetősen érdekes: 20 ezer eldobott cigarettás dobozt gyűjtetnek össze, s azokból következtetnek az adó nélkül beáramló cigaretta mennyiségére, amit jelenleg a piac 11 százalékára becsülnek.
Az egykorvolt füstös világra Salgótarjánban már csak a Kossuth cigaretta emlékeztet, ami tényleg nem egy mai darab, hiszen az 1957-es Szabad Földben már úgy írtunk erről, hogy: „új csomagolásban jelenik meg a közkedvelt Kossuth cigaretta”…
Személyes hangú epilógus. E sorok írója most lesz 58 éves. Még soha életében nem szívott el egyetlen szál cigarettát sem, de 2008-ban, ígéri, ezen változtat… Személyes példájával is szeretné támogatni a honi ipart – természetesen tarjáni terméket választ majd –, hogy a kormányzat se legyen ideges: a csökkenő adóbevételek ügyében számíthatnak rá…