Ezt írtuk anno...

1948.
Tagkönyvcsere.
Aki népe üdvén fárad, / Kinek szíve tiszta, / Büszkén vallja: magyar vagyok, / Magyar kommunista.
Kicsi könyvét, piros könyvét / Cserére kínálja, / Könyvébe az aláírást / Rákositól várja.
Példát mutat emberségből / Hazafiasságból, / S napról-napra jobban nő a / Kommunista tábor.
*
A papírárak kétszeresére való drágulása miatt február 1-től kezdve az összes magyar heti- és napilap felemelte árát 40 fillérről 60 fillérre. A Szabad Föld azonban – amelynek olvasói nagy többségükben a szegényparasztság soraiból kerülnek ki – hajlandó továbbra is súlyos anyagi áldozatot vállalni, hogy a tanulni, művelődni vágyó szegényebb olvasók ne essenek el kedves újságjuktól. Ezért példányonkénti árát csak 50 fillérre emelte.

1958.
A kackiás bajuszú Bringye Gyuri bácsi a főjuhász: „Lépést kell tartanunk a korral. Hiába hódít egyre nagyobb teret a műanyag – a juh megmarad. Megérjük még azt az időt, hogy birkák legelnek a műanyaggyárosok sírdombjain…” Jelenleg a magyar gyapjú az ausztrál után a második legjobb a világon. De Ausztráliában óriási a helyzeti előny: egész évben szabadban legelhetnek a juhok a derékig érő fűben. Nekünk ezzel a természet adta előnnyel kell versenyre kelnünk, ezért ma már tudományos megalapozottságra van szükség. A juhásziskolának most 15 hallgatója van, akik isszák Bringye Gyuri bácsi szavait. Az öreg juhász a puli becsülésére is megtanítja a bojtárokat, mert egyetlen pulit tíz juhász sem pótol, merthogy még a legjobb juhász sem tud ugatni.

1968.
A budapesti Operaház Hunyadi László előadásán történt a minap. Szólt a nyitánynak történelmi múltunk fényét és megpróbáltatásait egyaránt fölidéző szépséges muzsikája, amikor a nézőtéren előbb egy, majd később még egy zsebrádió kezdte ontani valamelyik népszerű táncdalt. Részt vettem a szegedi ünnepi játékok olyan előadásán, ahol miközben Bánk bán gyönyörű áriája szállt a nyáresti ég alatt, demizson vándorolt szájról szájra, hogy „azért ezt se hagyja ki bátyám…” Demizson és Bánk bán együtt?! Ha ez így megy tovább, a kocsmai szórakozások szintjére süllyed a lélek felüdülésének sok szép alkalma.

1978.
Nagy veszteség érte a magyar irodalmat: ötvenhárom esztendős korában elhunyt Nagy László Kossuth-díjas költő. Költészete az embernek az örömhöz való jogáért, a szabadsághoz való jogáért, a boldogságért való jogáért pörölt. Parasztok gyermeke volt, gyökerei a népköltészetbe nyúltak vissza. Költészetének bravúros szárnyalása, életművének erkölcsi ereje ugyanúgy tovább sugárzik az időben, mint ahogy József Attila sem hagyta érintetlenül a nyomába lépőket. „Azt üzeni, hogy szeretni kell / S bűvölő szája el sose halkul. / Szíved köré a szeretetért / Ő a végtelent köti jutalmul.” – írta mesteréről, s amit most mi is elmondhatunk Nagy Lászlóról.

1988.
Ha forintonként rakom össze az árát, akkor is megvesszük – mondta Pista, és nekilátott. Délutánonként, hazatérve a szervizből csak bekapta az uzsonnát, és már ment is a szuterénba. Fúrt, köszörült, hegesztett – Marika még a kávét is a műhelybe vitte neki –, és szép lassan összegyűlt a harmincezer forint. Karácsonyra megvették a színes tévét. Most ott ülnek, előtte. Egymáshoz már nem szólnak. Beszél helyettük a tévé. Néha, amikor Pista elalszik, Marika csendesen sírdogál. De Pistának nem szól, meg is kapná érte a magáét. Mert náluk sírni is csak a tévében szabad.

1998.
Vajon mi az oka annak, hogy egyre jobban növekszik a gyerekbűnözés, hogy egyre fiatalabbak az erőszakos cselekedetek elkövetői? Ranschburg Jenő pszichológus: „A rendszerváltás tájékán megszűnt az ’atyáskodó társadalom’, a családok magukra maradtak, a világ kiszámíthatatlanná vált. A gyerekekre ömlik a megszerezhetetlen javak kínálata, s látják azt is, hogy a tanulást már nem díjazza a társadalom. Sajnos tény, olyan világot építünk magunk köré, amelybe bele van kalkulálva a bűnözés.”