Ezt írtuk anno...

1948.
Rákóczi Ferenc és Esze Tamás kurucainak sereglése óta még soha annyi embert nem láttak Sárospatak falai, mint a Magyar Kommunista Párt három megyére szóló paraszt-gyűlésének napján. Már hajnali háromkor mozgásban voltak a falvak, hogy meghallgassák a magyar nép nagy fiát: Rákosi Mátyást. S mire a hajnali felhők fátyola alól előderengett a nap, a sokaság úgy folyta be a pataki utcákat, mint a gátját szakított áradat. A kurucok unokái sereglettek egybe. Az első sorban magasra tartott táblával lépked egy tüzes szemű, őszbajszú magyar: „1848-ban Kossuth, 1948-ban Rákosi!” Mindössze ennyi áll a táblán, de ettől a pár szótól kiragyognak a szemek, és a sor végén baktató öreg parasztasszony ég felé tárt karral áll meg az emelvény előtt: isten tartsa meg a szegény emberek megváltóját!

1958.
Háromezerkétszáz hold föld, négy major és egy szeszgyár tartozott gróf Zichy Ernő 36 szobás ácsi kastélyához. Ám a Zichy-család a kastélyban legfeljebb 3-4 hónapot töltött, ilyenkor egymást érték a mulatozások, a nagyúri tivornyák. Jellemző talán Ernő gróf anyjának küldött egyik távirata: „Amit a pesti lapok írnak rólam – hogy egy kis dizőz miatt a Dunába ugrottam – valótlanság. Tény, hogy a Margitszigeti Nagyszállóban mulattunk, s tény, hogy frakkban nyakig begázoltam a vízbe, de a Duna kijózanított, nem érdemes egy dizőzért búsulni…” Mindez már visszavonhatatlanul a múlté. Most az épületben napközi otthont, kultúrházat és könyvtárat létesítettek; a rosszemlékű grófi kastélyt egyszer s mindenkorra birtokába vette a nép!

1968.
Nem is egy piacon, hanem Budán, a Márvány utcában támaszkodik a falnak egy ember, jobbjában bekötött szájú zsák, amelyik mocorog. „Bárány? Húsvéti bárány?” Nem mondható annak. „Hanem mi?” Mondjuk – malac. „Mutassa!” Bolond lennék kibontani a jól bekötött zsákot… Fizessen, s vigye zsákostól! „Vakon? Lehet kutya is…” Hát, azért zsákbamalac – vigyorog az ember. Búcsúban, kucsébernél, selyempapír-zsákocskában többször vettem zsákbamacskát. De zsákbamalacot nem veszünk…

1978.
Értékelték és jónak találták a szakértők a jelenleg érvényben lévő rendszám-szisztémát. A magánautók az elmúlt húsz évben csupán négy betűt: C, I, U, Z „fogyasztottak el”, a számítások szerint még hosszú ideig van elegendő tartalék. A következő betű a P lesz. Az illetékesek megállapították, hogy a kétbetűs, négy számjegyes variáció az észlelhetőség szempontjából kitűnő, s a rendszerezés is viszonylag egyszerű. A külföldön szokásos területi rendszám bevezetésére a szakvélemények szerint nálunk nincs szükség.

1988.
Anyuka félszegen lép be az iskolába, keresi a kislánya elveszett óráját. A fiatal tanárnő csak legyint, kihúz egy fiókot, ami telis-tele van órákkal, az olcsóbbtól a drágábbig, de amit a mama keres, az nincs. Aztán átmennek a tornatanáriba, ott is előkerül féltucatnyi szerkezet, de az hét dallamot játszó kis japán óra, amit a gyerek már hat esztendeje hordott, az nem. Az anyuka sajnálkozva indul haza, de még megkérdi: tessék mondani, ezeket az órákat senki sem keresi? A tanárnő: Senki. S az órák még csak hagyján, de van két szekrényre való elhagyott dressz, tréningruha, edzőcipő, sapka, kesztyű, zsebszámológép… Drága gyerekeink, nektek semmi sem drága?!

1998.
Egy nemzetnek legyen Nemzeti Színháza! A reformkori épület 1908-as bezárása óta nem volt saját háza az ország első színházának, mindig csak átmenetileg kapott helyet. Annyi megtorpanás, kudarc és vita után tavaly végre eldőlt: méltó helyen, a főváros szívében, az Erzsébet téren épül föl a Nemzeti. Most végre elkezdődött az építkezés is, az alapkövet Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében helyezték el. Remények szerint az ezredfordulón: 2000. október 23-án lesz az első előadás.