Kutyaposta

„Heves megyében, Kömlőn, gazdája halála miatt árván maradt hét kutya. A néni lányának nincs munkája, az ingóságok eladásából próbálja etetni őket, de már nincs mit eladnia sem. Sürgősen keres gazdit, befogadót, menhelyet a kutyák számára. Márciusban került fel az internetre ez a felhívás, azóta sem kaptak segítséget, mostanra egy falat kenyerük sincs! Kérem, hogy aki a közelben lakik/dolgozik és módjában áll, az vigyen az ebeknek tápot, hogy élhessenek, hogy gazdit kereshessünk nekik!”
Vészhelyzet – írta az üzenetre az, aki a Kutyapostásnak is elküldte ezt a pár sort. És jönnek, jönnek a hasonló levelek, és mintha mindenütt vészhelyzet volna…
A legszomorúbbak azok, amelyeket a lassan a teljes magányba süppedő öregek írnak, reszketeg kézzel arról, hogy már csak a kutyájuk vagy a macskájuk maradt nekik az élet egyetlen örömeként, és, hogy baj van, mert mérgezik őket. És levelében ötször kéri, hogy se a nevét, se a faluját meg ne írjam, az istenért, mert akkor még jobban mérgezik majd az egyetlen barátját. „Amikor megmérgezték – írja a nem mondhatom meg, ki –, őrülten sírtam, mert nincs gyerekem, meghalt a férjem is, senkim sincs, csak ez a macska. Szeretem őt…” És akkor mégis, mit írjak? – tűnődik a Kutyapostás, hogy aztán a levél végén megtalálja a megoldást: „Esetleg annyit mégis írhat, hogy megmérgeztek egy macskát egy faluban. Ja, és, hogy nem jó a régi száraz táp, mert kiesik tőle az öreg macska foga…”
Hát, megírtam.
Szabadszentkirályról még rettenetesebb leveleket küldenek, hosszú oldalakon át sorolva évek, évtizedek minden keserűségét. Itt aztán minden szerepel, ami csak elképzelhető: méreg és vasvilla, kikötés, lelövés, agyonverés; a gyilkos emberállat minden gazsága. És a levelet író 75 éves, magányos asszonyon ugyan ki segítene? Ha az önkormányzathoz fordul, állítólag 2500 forintot kérnek tőle, hogy egyáltalán „ügye” legyen, amit aztán bizonyítani úgy sem tud, legfeljebb még egy kutyáját agyonveri a feldühödött szomszéd…
Holott. Holott tény, hogy a kutyatartás csökkenti a magányt, a depressziót, a testi-szellemi leépülést. A gazdáját szerető kutya naponta sokszor tudatja „emberével”, hogy rajong érte, és sokaknak, például e levelek íróinak, már csak ez az egyetlen lehetősége, hogy szeretetet, mondjuk így, még egy kis életet kapjon. A kutyát-macskát agyonverő szomszéd nem tesz hát mást, mint megöli a gazdájukat is.
Meglehet, ezt akarja…