Nyilatkozat

Mi, a Magyar Köztársaság azon polgárai, akik minden egyes megkeresett forintunkhoz csakis úgy juthatunk hozzá, hogy előtte leadóztuk, ami az államé és azt is, ami a császáré, ünnepélyesen kinyilvánítjuk elismerésünket mindazoknak, akik több tíz- és százmilliókkal tartoznak az államnak, azaz az adóhivatalnak, azaz nekünk, valamennyiünknek, s mindeközben vígan élik a világukat, cseppet sem aggódnak amiatt, hogy akár már holnap hajnalban a legnyugodtabb álmukból vámszedők és adóbehajtók ébresztik fel őket, hozzá még e jeles hölgyeket és urakat egy kis áristomba csukás ígéretével is kecsegtetve.

Elismerésünkkel egyidejűleg meg kell állapítanunk, hogy mindennek mi vagyunk az oka, mert gyáván, le- és meggyőzötten csakis a saját piszlicsáré adónk lerovására összpontosítunk, nem törődve a csúcsjátékosok és a nagy arcok magánügyeivel, mivel valahol a lelkünk legmélyén csodálkozással vegyes irigységgel tekintünk azokra, akik, lám, rá sem hederítenek a kötelezettségükre, mi több, adóelkerülésre adószakértők hadát foglalkoztatják, hiszen amit azok megspórolnak, abból bőven telik busás megjutalmazásukra.

Jó dolgunkban és adónk lerovásával megvásárolt nyugodt alvásunkra gondolva, egyáltalán meg sem próbálunk elidőzni azon kérdéskör felett, hogy az adófizetés maga – bár ténylegesen nem az örömszerzés forrása, továbbá egyszersmind kikerülhetetlen kötelesség (volna) mindenki számára – az adómorál éppen időszerű állapotából ered, mely életérzést mi magunk is naponta sértjük meg balgán, midőn – példának okáért – a szónoki kérdésre, miszerint „kér számlát?”, a leggyermekibb ártatlansággal mondunk nemet.

Kellően magunkba szállva, kijelentjük, hogy eszünk ágában sincs az adórendszer átláthatóságának, a különféle kedvezmények dzsungelében való rendvágásnak a kezdeményezése, hanem a jól nyírt birkák türelmét minduntalan bensőnkre kényszerítve, még a berzenkedés és a mormogás jogáról való lemondást is felajánljuk, hiszen bármiféle, az elföldelt igazságérzetünket feltámasztani szándékozó cselekedetet – jelen esetben az adóslista közzétételét – tapasztalva csöndben begubózunk, magunkban füstölgünk, és igazából csakis a legmegátalkodottabbak lesznek oly vakmerőek, hogy elvetemülten arra gondoljanak: a jó égbe, préseljék már ki mindazokból az adót, akik fittyet hánynak a – több sebből is vérző, de mégiscsak hatályban lévő – törvényre!