Ezt írtuk anno...

1948.
„Szolga-Egyháza népe a rendes szolgáltatásokon kívül köteles az tekintetes Szőgyén-Marich Úrnak évente 1 forint árendát, 6 forint fonást, 2 kappant, 2 csirkét és 12 tojást szolgáltatni. Az vaj szolgáltatás alól mentesek, merthogy a legelők mind urasági legelők, és a jobbágyok tehenet nem tarthatnak. Kötelesek azon kívül még 52 napot ingyen szolgálni.” Így szól az 1783. urbárium rendelkezése tekintetes Szőgyén-Marich úr 6000 holdjának népéről. És hiába volt 1848-ban a jobbágyfelszabadítás, Fejér megyében a szolgaság megmaradt. De eltelt 100 esztendő, és nagyot fordult a világ: a vihar elsöpörte Szőgyén-Marich urat, a földet a szolgáknak adta, akik átkeresztelték falujukat Szolgaegyházáról Szabadegyházára.

1958.
Megnyílt a Budapesti Ipari Vásár, s már az első nap 50 ezer látogatót vonzott. A szovjet pavilonban nagy a forgalom, a gyönyörű autók mellett sok kíváncsiskodó áll. Egy 4-5 éves kisfiú izgatottan rángatja édesapja kabátját: „Apu, vegyük meg ezt az autót!” Nem lehet kisfiam, nem eladó – próbálkozik az apa, de a gyerek nem hagyja magát, s percekkel később a szája már sírásra görbül. Rendben van, ha majd olyan nagy leszel, hogy tudod is vezetni, akkor megvesszük – találja ki a megoldást a férfi, s erre a gyerek is megnyugszik, sőt, így kiált: „De jó, majd megmondom anyunak, hogy naponta két tányér spenótot adjon, akkor hamarabb megnövök, és nem sokára lesz ilyen autóm…”

1968.
Az idézés egy kilónyi földieper eltulajdonításáért citálja a szabálysértési hatóság elé özvegy Ánizs Józsefné, négygyerekes tsz-tagot. Tizennyolc kilométert utazik majd a hatóság a járási székhelyről a szabálysértő falujába, hogy a munkából visszatartott asszonyt megrója a 19 forint értékű, félig érett gyümölcsért. Miközben a feljelentő téesz óriási mérleghiánnyal zárt a múlt évben, arról nem is beszélve, hogy a vezetők jogtalanul vették fel a magas összegű prémiumokat. Világos, ezért szigorították meg ennyire a közös tulajdon védelmét.

1978.
Itt minálunk „kétszintes” építőipari vállalat működik. Ha elvállalnak egy megbízatást, akkor a betonalapot villámgyorsan elkészítik, mert akkor lehet az első számlát benyújtani. Aztán gyorsan elkészül a földszint is, mert azon szemmagasságban keresztül-kasul lehet nézni. Majd amikor felhúzzák az első emeletet, na akkor megállnak. Mert az első emeleten a falak takarásában már nyugodtan lehet sörözni, kártyázni, szunyókálni, senki nem látja, hogy az építkezésen mi történik. A második emeletet pedig csak várhatjuk, várhatjuk, várhatjuk…

1988.
Útban van a második pécsi lombikbébi! A leendő édesanya egy pécsi asszony, aki tizenkét évi meddő házasság után került áldott állapotba. Mint emlékezetes: három hónappal ez előtt sikerült igazolni az első lombikbébi létét, ugyancsak Pécsett. Az első sikeres petesejt-visszaültetés egy paksi fiatalasszonynál történt, aki tíz éve élt meddő házasságban. Doktora elmondta, hogy a kismama túljutott terhessége félidején, az ismételt ellenőrző vizsgálatok arra vallanak, hogy teljesen rendben fejlődik a magzat. Az első magyar lombikbébi megszületését szeptember elejére várják.

1998.
Maradandóvá lett Mr. Tattersall neve. A megbízhatóság védjegyeként a brit kereskedő famíliáról nevezték el Európa-szerte a nemzeti lóvásároknak helyet adó intézményeket. Nekünk is van egy Tattersallunk a Kerepesi úton, szemben a Keleti pályaudvarral. A minap ünnepelték megszervezésének 120 éves évfordulóját. Építettek itt egy 90-szer 40 méteres fedeles lovaglócsarnokot is, ami annak idején, az ezer főt befogadó nézőterével együtt, földrészünk második legnagyobb lovardája volt. A tatter fedett épületét – természetesen politikai okokból – bezáratták, majd lebontatták. Töredéke, az úgynevezett kóbli maradt csak fönn, ami most a Nemzeti Lovarda főépülete. Százhúsz esztendeje még a főváros széle volt ez a terület. Most Budapest közepének számít, ki tudja, mi lesz a milliárdokat érő telek helyén? Nem folytatom, a kedves olvasó bizonyára kitalálja, mire gondolok…