Egy hét hordaléka

Az utcai leszámolások zaja azóta elült, s ha nem is lehet összehasonlítani az emberéleteket követelő bűncselekményeket a tolvajlással, nekem mégis az említett mondás jutott eszembe a legújabb fémlopásokról szóló híreket hallva. Az elmúlt napokban szinte teljesen lecsupaszították a csepeli vakvezetőkutya-kiképző iskolát, vittek a teherautóval érkező tolvajok mindent, ami fémből készült. A bűncselekmény azért különösen súlyos, mert az intézmény amúgy is állandó pénzhiánnyal küszködik. Évente legalább nyolcvan kutya kiképzésére volna szükség ahhoz, hogy segítségükkel a vakok eligazodjanak a világban, de csak húszéra futja. A Borsod megyei Csernelyen pedig ellopták a harmadik lélekharangot is, azt, amit két hete – amikor az első kettőt elemelték – még otthagytak. A harangokat a faluból elszármazott amerikások adományából öntötték nyolcvan évvel ezelőtt. Több riportot is írtam már a fémtolvajokról, arról, hogy őszre talán születik valamiféle jogszabály, ami által sikerül visszaszorítani a ténykedésüket. És addig? Addig szabad a vásár? Felháborító!

Van-e szebb dolog annál, mint amikor valaki a vérét adja az embertársáért? Különösen, ha nem is ismeri azt, akin segít. Márpedig a véradók ezt teszik. Ám egyre kevesebben vannak, ami bizonyos időszakokban, például ilyenkor, nyáron gondot okoz. Miért csökken a számuk? Egyebek között azért, mert az egészségi állapot miatt egyre kevesebben alkalmasak véradásra. Vagyis mert egyre több a beteg ember. S ennek számos oka van. Előszeretettel szokták emlegetni a pénz hiányát, ami igaz is, ám nem minden vezethető vissza ide. Mert az egészség nemcsak pénz kérdése, hanem szemléleté is. Ez azokra is vonatkozik, akik mástól a vérüket sem sajnálják, ám magukra, úgy látszik, kevéssé figyelnek oda. Pedig ha többet törődnének magukkal, kevesebbet kellene orvoshoz járniuk, ami által vérből is kevesebbre volna szükség. Ők pedig, ráadásul, adhatnának. Következtetés: avval segítesz a legtöbbet a másikon, ha odafigyelsz magadra.

A héten tartották a népesedési világnapot, amely nálunk általában elsikkad, mivel nem a túlnépesedés a gondunk, hanem az elfogyás. Nem úgy a világ nagyobbik felén. Ilyenkor sokféle statisztikát olvashatunk arról, hogy ma már például egy nap több ember születik, mint amennyi főemlős összesen él a Földön. Az okok? Például az, hogy a megszületett gyerekek fele nem előre tervezett. S érdemes arra a kettősségre is gondolni, ami az embert jellemzi. Egyrészt bődületes nagyságú pénzt költ a világegészségügyre, a járványok visszaszorítására a harmadik világban, a csecsemőhalandóság megfékezésére, másrészt még tetemesebb összeg fordítódik a fegyverekre, amit általában szintén a gazdag államok adnak el a túlnépesedett országoknak, amelyekben aztán a helyi háborúkban irtják egymást. Hiába, különös állat az ember.

Abban viszont semmi különös, hogy az anglikán egyház szakadásáról szóló hírek keltek szárnyra. Az áthidalhatatlannak tűnő nézeteltérést a nők püspökké szentelése váltotta ki az egyház tagjai között. Ez már akkor várható volt, amikor jó tíz évvel ezelőtt nőket anglikán pappá szenteltek. Abban sincsen semmi különös, hogy a hagyományhű szárny a római egyházhoz közeledik. Hogyne, hiszen annak idején a szakadás nem valamiféle mély teológiai nézetkülönbségből adódott, hanem abból, hogy VIII. Henrik király szabadulni kívánt nejétől, Aragóniai Katalintól, amiben viszont a pápa nem segédkezett neki. A vita tehát annak idején egy nő körül csúcsosodott ki, most a közeledés is a nők miatt történik. Így áll helyre a világ rendje...