
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Vagy egy hónapja idéztem az ebtartásról szóló 175 940/1948-as rendeletből, mely szerint: a községek és a városok külső határában póráz, illetőleg kolonc nélküli ebeket a mezőőrök, az erdészek, a vadőrök, a rendőrök, a pénzügyőrök és a vadásztársaság tagjai minden melléktekintet nélkül kötelesek kilőni. És írtam arról is, hogy ez a fajta kilőhetnékje a puskás embernek, ugyan valamelyest finomítva, de még ma is létezik… Többször is beszámoltunk már ilyesfajta gyilkosságokról. Íme a legújabb eset.
A jászboldogházi földtulajdonosok vadásztársaságának vadászmestere (!) több arrafele található tanyán kilőtte a kutyákat. Mivel a négylábúak a jelenleg hatályos „védelmi övezeten” belül voltak, vagyis 500 méterre sem hagyták el a tanyát, a vadászmester ügyes megoldást választva betette a meglőtt kutyákat egy zsákba, s arrébb hurcolta őket. A történtekről fotó is készült, s a jászberényi rendőrkapitányság vizsgálatot indított. Híreink szerint a vadászmester (?) puskáját már elvették, reméljük, hogy mind a büntető-, mind az ez után következő polgári, kártérítési perek ítéletei egyszer, s mindenkorra elveszik a kedvét mindenkinek az ilyesfajta vadászatoktól!
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu