Hol lakik a tündér?

– Hogyan sikerült az együttműködés?
– Két fiatal és tehetséges zongoristával hozott össze a sors, akik az életben is egy párt alkotnak. Készítettek már egy albumot, és amikor a folytatásra gondoltak, bevillant az én nevem is, akivel szeretnének együtt dolgozni. Amikor a Zeneker Kiadó felkért, azt mondtam, csak akkor vállalom, ha én szerkeszthetem és rendezhetem az anyagot.
– Kihívásnak tűnt?
– Én már eleget éltem ahhoz, hogy ezt a munkát kihívásnak gondoljam. Nem szeretek már másokkal vitatkozni, ezt legfeljebb csak magammal teszem. A művész házaspártól kaptam egy háromórányi zenei anyagot, amit másfél hónapon át hallgattam, csak utána jelentkeztem vissza. Miután kiderült, hogy csupán ötvennyolc perc áll rendelkezésünkre, muszáj volt válogatni a zeneművek közül. Arról nem beszélve, hogy a verseknek is kellett a hely.
– Rögtön tudta, milyen verseket választ?
– Persze, de azért voltak fájdalmas veszteségek. Ami a verseket illeti, a szívem csücskei mind bekerültek, sőt új felfedezések is születtek. Varró Dani műveit például eddig nem ismertem, úgy is mondhatom, most kaptam ezeket ajándékba. Amikor a zongora szólt, néha úgy éreztem, mintha édesapám játékát hallanám, a kedves versekben pedig édesanyám hangja bujkált…
– Kapott már visszajelzést gyerekektől?
– Szűkebb környezetemben, Gödöllőn már rám szóltak: „Ildikó néni, hallgattuk a lemezét!” Egyébként a kiadó és a mi szándékunk szerint nemcsak a gyerekekhez, hanem felnőttekhez is szól az album. Milyen jó lenne, ha a családok sokat lennének együtt, türelmesen beszélgetnének, és szívükhöz szóló muzsikát és verseket hallgatnának. Nekünk ez a célunk.
– Ezért írta a borítóra, hogy tündér lakik a CD-ben?
– Igen. A tündér mindenféle szépben lakik. Bennünk is, csak hagyni kellene néha, hogy előjöjjön.