Ezt írtuk anno...

1949.
Községünkben népgyűlés volt, a terem tele érdeklődőkkel. Az emelvényen becsületes paraszt állott, akinek falunk felemelkedésében vitathatatlan érdemei vannak. Ő tartotta a külpolitikai beszámolót, aminek a végén a megjelent reakciósok összesúgtak: ne álljon emelvényre az, aki nem tudja kimondani az idegen neveket. Tény, hogy az előadónk nem tudta helyesen kimondani a francia Queuille-kormány nevét, és több más nevet sem. De ez nem az ő bűne, ő egy egyszerű földműves, akinek nem volt módja az idegen kiejtést megtanulni. Kérem a Szabad Földet, járjon elő jó példával, hogy vegyük át a Szovjetunióban már bevett gyakorlatot, miszerint minden idegen nevet a nép nyelvének megfelelő kiejtésben írjanak le.

1959.
Az ember azt hinné, hogy nincs sok baj a konfekciós ruhákkal. Pedig egyáltalán nem így áll a helyzet. Legutóbb 1953–54-ben tervezték meg a fazonokat, egy-két éve azonban azt tapasztalják, hogy a kisebb méretek rendre a raktárban maradnak. Kiderült, az emberek „megemberesedtek” az elmúlt fél évtizedben. Különösen a fiatalok. A 14 évesek átlagmagassága 157 cm volt 1954-ben, most 159, mellbőségük 80-ról 84 centire nőtt. A 15 évesek 160-ról 165 centire nőttek, a 16 évesek pedig 163-ról 170,5-re. Most mintegy 25-30 ezer embert mérnek majd meg, hogy az új méreteket kialakítsák.

1969.
Az utóbbi években a nemi betegségek a korábbi időszakhoz képest nagyobb mértékben terjednek. Míg 1962-ben az egész országban két szifiliszes megbetegedést észleltek, 1967-ben már 438-at. Falun még csak elvétve fordulnak elő nemi betegségek, de érdemes ott is vigyázni. A nagyobb városokba sokan járnak be dolgozni a falvakból, s az emberek, távol az otthonuktól, mindjárt könnyelműbbek lesznek. Sajnos a városok nem nélkülözik a huligánokat, márpedig a nemi betegségek szaporodásának melegágyai a galerik. És miért ne keveredhetne közéjük faluról bejáró fiatal?

1979.
Hallgatva a pilisszentlászlói iskolás gyerekeket, egyre jobban elcsüggedek. Mert ilyeneket mondanak: „Láttuk, hogy egy bácsi szedi ki a fészkekből a madártojásokat, és a földhöz csapkodja őket.” Egy másik bácsi pedig légpuskával lövöldözött madarakra. Sőt! Akadt olyan bácsi is, aki csúzlizott, s amikor a gyerekek rászóltak, veréssel fenyegette meg a fiúkat. Fordul a világ. Most már nemcsak a cukros, hanem a csúzlis bácsitól is óvhatjuk gyerekeinket.

1989.
Van egy reklám a tévében, amitől minden este elfog a keserűség. Egy nagyon csínos nő, K. J. 37 éves adminisztrátor, két gyermek anyja betér a Skála Metróba vásárolni, majd sorsjegyével ajándékot is nyer, amitől persze még szebb lesz, még jobban kivirul. Engem is K. J.-nek hívnak, én is 37 éves adminisztrátor vagyok, két gyerek anyja. Ha egymás mellé állítanának minket a másik K. J.-val – a mamájának látszanék. Hajnalban, fél hatkor kelek, a férjem egy éve elment, egyedül küszködöm végig a reggelt a gyerekekkel, mire a hivatalba érek, már fáradt vagyok. Este haza, a bevásárlás, a főzés, a rendetlenség fogad; anyu kiabálva megy el, és kiabálva jön haza, mondja a fiam. Este lerogyok a tévé elé, nézni sincs erőm, a szemem lecsukódik, csak annyit hallok még, hogy K. J. 37 éves adminisztrátor… Hol rontottam el az életemet, hogy ez ennyire fáj?

1999.
Február 6-án este, fél nyolckor nagy ugatásra lettünk figyelmesek a családommal. Olyan különöset láttam a csillagos égen, hogy azt hittem, képzelődöm. Kör alakban elhelyezkedő csillagok voltak a távolban, de mozogtak. Megijedtem, hogy jönnek az ufók, hívtam a férjemet, a gyerekeket, hogy ők is lássák. Körülbelül 15 percig tartott a látvány. Aztán eltűnt, de 9 órakor ismét megjelent. A faluban mások is látták, de nem beszélnek róla.