Ezt írtuk anno...

1949.
Nagykorpádon Soós József a szövetkezet elnöke. Ezen kívül minden felelős posztot is megkaparintott: ő a községi bíró, elnöke a népi bizottságnak és a vadásztársaságnak is. Hangosan hirdeti „jó összeköttetéseit”, aki ellentmondani merészel neki, azt „kirúgom, hogy a keze-lába kitörik”. A kedvenc fenyegetőzése: elvitetem, mintha nem éppen ő szolgált volna rá az elvitetésre. Soós mindent maga intéz, pénzeket utalványoz saját magának. A borfogyasztási adót, mint szövetkezeti elnök kiutalja, mint községi bíró átveszi, és mint magánember elkölti. Bűnös az, akinek kezéhez lopott pénz tapad. Százszorosan bűnös, aki a köz pénzét herdálja. És ezerszeresen bűnös, ha mindezt a demokrácia táborába befurakodva követi el.

1959.
„Illik, vagy nem illik nőknek a nadrág? Egyes vidékeken annyira életbe lépett a nadrágos nő, hogy már a tikkasztó melegben is ez a divat. Sőt, az utcákon már rövidnadrágba öltözött nőket is lehet látni! Ez pedig a falusi viszonylatban illemtelen, különösen az új divatú halásznadrág. Úgy néznek ki ebben a nők, mint a Ludas Matyi, csak kalap kellene még a fejükre. Jó lenne, ha a divattervezők ezen elgondolkodnának egy kicsit, és nem terveznének ilyen, nyugatról beszivárgott paradicsom-korszakbeli öltözetet, hanem ízléses, szép magyar divatot.” Olvasónk véleményét szerkesztőségünk vitára bocsátja.

1969.
A kengyeli Dózsa téesz határában vágta a gabonát a szövetkezet 40 éves kombájnvezetője, Nachtigál Károly. Zavart észlelt a működésben, leszállt a kombájnról, de a gépet nem állította le. Éppen a vágószerkezetet vizsgálta, amikor a gép hirtelen sebességbe kapcsolt, és az éles vágószerkezet elkapta Nachtigált, aki a sérüléseibe belehalt. Gyilkolt a kombájn! A balesetvédelmi előírás szerint üzemben lévő gépet tilos javítani, szerelni, Nachtigál erről megfeledkezett. Holott az aratásnak az élet táplálását kellene szolgálni, nem pedig az elpusztítását.

1979.
Van a Kossuth rádiónak egy népszerű adása, az Umbulda. Az ismeretlen eredetű szóalkotás valaminek ravaszkodással való kiügyeskedését jelenti. A legutóbbi adásban bemutatott umbuldások igazi, hétpróbás csalók voltak. A téma az építkezés és az anyagbeszerzés, amely melegágya az umbuldáknak. Szerepelt egy lottóötöst meghaladó jövedelmű kisiparos, aki hatezer forint adót fizet, állami építkezésekről lopott anyaggal üzérkedők. S hogy ez menynyire élő valóság: néhány napja Dunaharasztin jártam, az egyik kereszteződésben teherautó ácsorgott. A sofőr megszólított: Nem akar olcsón sódert venni?

1989.
A fiatal házaspár mindent megkapott a szülőktől: frissen épült családi ház, a kocsi már bent állt a garázsban, színes tévé, magnó, videó, számítógép, hűtőláda – szóval nem hiányzik semmi, amiért mások útra kelnek nyugat felé. S már egy másfél éves kislány is ott motoz körülöttük; égi és földi áldás lett osztályrészük. Ülök náluk, s amikor meglát, a kislány lázas keresésbe kezd. Mindenhová benéz, fiókokat huzigál, túr és kotor mindenfelé. Mit keres ez a lány? – kérdem. Mire a mama, büszkeségtől elcsukló hangon: a világútlevelét…

1999.
Európa keleti fertályán korunk egyik alapjelensége lett a fölösleges öregeket az aktív társadalom nyűgének tekintő neokannibalizmus. A többi között e szemlélet egyik árulkodó szimptómája az a bizonyos, „foglalkozása: nyugdíjas” minősítés is. Mert miféle foglalkozás az, hogy nyugdíjas? Valamikor régen, jó fél évszázada, úgy volt, hogy létezett az a bizonyos „ny” betű, amit a nyugdíjas kort elérve szépen odabiggyesztettek a foglalkozás elé. Tehát az illető nyugdíjas korában is megmaradt annak, aki volt, csak éppen szolgálaton kívül került. Milyen alapon szűnne meg egy diploma, hivatás, foglalkozás vagy éppen poszt viselésének joga, megérdemelt rangja?