Ezt írtuk anno...

1949.
A minisztertanács figyelembe véve a jó termést és a gabonagyűjtés eddigi komoly eredményét elhatározta, hogy szeptember 1. napjával az egész ország területén megszünteti a kenyérjegyrendszert. Ezzel véget ér a kenyérnek jegyre való árusítása, amely a háború kezdete óta, tehát nyolc éven át volt érvényben. Szeptember 1-jétől kezdve mind az eddig jegyre árusított 1 forintos félbarna, mind pedig az 1,60 forintos félfehér kenyér jegy nélkül áll a fogyasztóközönség rendelkezésére. A minisztertanács ugyancsak elhatározta, hogy a fehérliszt fejadagot havi két kilogrammról 2,5 kilogrammra emeli fel.

1959.
Áll a búcsú Ercsiben. Az egyik sátornál fiatal, szép pár nézegeti az árukat. A fiú sötétkék ruhában, elegáns szandálban, meg nylon nyakkendőben, a finom, fehér selyeminge is messzire virít barna testén. A leány a szomszéd faluba való, de olyan csinosan öltözködik, hogy már nem lehet megkülönböztetni a városi lányoktól. Nylonblúz, Maximka-frizura és selyemszoknya zizeg rajta. A sátrakban egyre kevesebb a giccses szentkép, mert az már nem bót, most már nylondolgok, bizsuk, léggömb meg csákók kellenek. A zsolozsmázás helyett szabadon szárnyal a dal; a mai búcsú tükrözi a felszabadult falut, a dolgozó embert.

1969.
A módos falu főutcáján modern kombájnok pöfögnek végig, a javítóműhelybe tartanak. A parkban játszó 7-8 éves kisdiákok oda se néznek. Egyszer azonban hírnök jő, valami szenzációról tudó­síthat; csak annyi hallatszik, hogy: ilyet még nem láttatok! A gyerekcsapat izgatottan megmozdul, egy mellékutca felé szaladnak, útjuk közben magukkal sodorva minden hasonló korú gyerkőcöt. Ugyan mi lehet, ami a kicsiket így lázba hozta? Követem hát őket, s a kertek alá érve meglátom a csodát: egy kicsi asztag mellett öreg cséplőgép dolgozik…

1979.
Korda György, a hetedik nagylemezét készítő énekes meglepődik, amikor hétköznapi gondjai iránt érdeklődöm. „Természetesen nekem is vannak, de nem hagyom magam betemetni velük. A legnagyobb szívfájdalmam, hogy már négy éve nincs telefonom. Már két kérvényt is beadtam, de mindig elutasító választ kaptam. Pedig szükségem lenne rá, hegyen lakom, a kocsim sokszor áll a szervizben, és ha taxit kell hívni, akkor utcai fülkéből telefonálok. A kocsim egy Alfa Romeó, amit kéz alatt vásároltam, merthogy Ladára csak 1982-re jegyeztek elő… Ha tudnám, hogy nem nevetnek ki, legszívesebben biciklivel járnék.”

1989.
A határok nélküli Európa megteremtéséért páneurópai pikniket rendeztek Sopron környékén, közvetlenül a magyar–osztrák határon. A vidám rendezvényre kinyitottak egy általában zárva lévő határkaput, s ekkor az ott tömegesen várakozó NDK-menekültek egy nagyobb csoportja átszaladt Ausztriába. Később úgy nyilatkoztak, hogy az adódó lehetőségről ismeretlen eredetű röplapokból értesültek. A piknik után sorozatossá vált a menekülő keletnémetek határáttörése. Egy esetben megtámadták a szolgálatban lévő magyar határőrt, és el akarták venni fegyverét. Ám, valószínűleg véletlenül, a fegyver elsült, és az egyik NDK-menekülő meghalt. Az ügyben osztrák–magyar vegyes bizottság vizsgálódik.

1999.
Apám sírva mesélte válóperük idején, hogy anyám fűvel-fával megcsalta. Sajnáltam őt, de inkább anyámnak hittem, aki szerint ez csak rágalom – vele maradtam. Az évek során akadtak udvarlói, de hogy a kapcsolatok meddig terjedtek, nem láttam át. Most már húszéves vagyok, s akadt egy komoly udvarlóm. Úgy volt, hogy a fővárosba utazom néhány napra, de a munkát visszavonták, s én este váratlanul visszatértem a házunkba, ahol egy ágyban találtam anyámat és az udvarlómat. Rettenetes. Azokban csalódtam, akik a legfontosabbak számomra. Legszívesebben a kútba ugranék.