Ezt írtuk anno...

1949.

Dolgozó paraszt: – Rajta van az én búzám.
Ipari munkás: – És rajta az én kalapácsom.
Magyar nép: – Feljött mindnyájunk csillaga!

1959.
A múltat jelképezi országalapító István király emlékezete, amely nem vallási, hanem történelmi jellege miatt fontos. A honfoglaló magyarságnak az európai népek közötti társtalansága István országépítő munkája nyomán oldódott fel. Az ünnepnek minden időben népi, paraszti jellege is volt: a legtöbb vidéken ezen a napon sütötték az új búzából az első új kenyeret. A jövőt azonban még élesebben jelképezi augusztus 20-a, mint a múltat, mert ezen a napon, éppen tíz éve, született meg a Magyar Népköztársaság Alkotmánya.

1969.
Dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes elvtárs a fiatalok tapsa és „hurrá” kiáltása közben helyezte el a leendő zánkai úttörőváros alapkövét. Vörös Jóska, a hetedikes szentgotthárdi pajtás megilletődve figyelte az országra szóló eseményt. Igazi város? Bárcsak itt lehetnék, amikor öt év múlva befejeződik az építése – gondolta magában. Pedig valóban igazi város épül a Balaton partján, 337 holdnyi területen. Télen is lakható épületek, konyha, étterem; a közlekedést kiépített fő- és mellékutak biztosítják, amelyeken mikrobuszok szállítják majd a pajtásokat a vízpartra. Lesz színház, posta, egészségház, szabadtéri színpad és ötezer gyereket befogadó sportstadion is.

1979.
A réges-régi Szent István napokon is megünnepelték az új kenyeret. Emlékszem például, hogy a nagymágocsi uraság előtt búzakoszorúval, nemzeti pántlikával átkötött fehér cipóval hódoltak alázattal a cselédek, a részes aratók, megköszönvén Istennek, úrnak a szent magot, amiért pedig nem a gróf, hanem az ő verejtékük hullott. És ma kié az új kenyér? A társadalomé, amelynek valamennyien egyenlő lehetőséggel vagyunk a tagjai, s munkánk végzésének mértéke alapján szelhetünk a közös kenyérből.

1989.
Mint összes ünnepünkre az idén, augusztus 20-ra is másként készültünk. Köszöntöttük Szent Istvánt és az új kenyeret, ugyanakkor az alkotmányról már alig-alig esett szó, legfeljebb annyiban, hogy a ma érvényes alaptörvény felett már ugyancsak eljárt az idő. Városokban, falun és persze a fővárosban Szent István állt az ünnepségek középpontjában, mégis, szinte valamennyi helyszínen, ezeréves múltunkra gondolva, Magyarország, sőt az egész magyarság jövőjéről volt szó. Közvetlenül inkább csak a közeljövőről, mely közeljövőnek akkora a súlya, hogy akár a következő ezredévre is meghatározhatja sorsunkat.

1999.
„Kard szerezte, de a kereszt tartotta meg ezer évig ezt a nemzetet” – mondta Vaszary Kolos bíboros 1896-os, millenniumi szentbeszédében. A következő ezredévben is jó lenne, ha a kereszt tudná megtartani, úgy vélem, olyan eszme vagy eszmény, amely az életet tudná formálni. Meggyőződésem, hogy az Istenhez kötődő vallási eszméknek van súlya, mélysége, gyökere. Ha a gyökereinkből tudunk táplálkozni, és egy nemzet tudatában van annak, milyen kincset rejt a múltja, vagy mi az, ami megtartja, ezek az eszmék megtisztultan, modernizáltan, a korhoz alkalmazkodva képesek arra, hogy egy nemzetközösséget megtartsanak. (Várszegi Asztrik)