Összenő, ami összetartozik

Azelőtt tíz évvel, 1989-ben már győzelemre állt a Szolidaritás és Lech Walesa, a magyarok tavasszal felbontották az osztrák-magyar határzárat, a Baltikum kitörni készült a szovjet ketrecből, a magyarok ősszel pedig megnyitották a határokat a keletnémetek előtt. Bedőlt az öröknek hitt Todor Zsivkov Bulgáriája, Gorbacsov még csókot váltott Erich Honeckerrel, de aztán durcás hangon figyelmeztesse a reformokra, a csehszlovákokat beborította a forradalom bársonya, s aztán szinte váratlanul robbant Románia is: Nicolae Ceasusescu december 25-én már halott volt: feleségével, Elenával a falhoz állították.

1999-ben még nem volt teljesen világos, hogy e változások a világra nézve milyen következményekkel járnak. Amikor kézzelfogható közelségbe került a német egység, a franciák és a britek reszkettek, nem voltak képesek felhőtlenül ünnepelni: mi lesz itt, ha a németek megint felkerekednek, egyesülnek s ők lesznek Európa legnagyobbjai? Felelős politikusok attól tartottak, hogy ismét kialakul a második világháború előtti állapot – méghozzá úgy, hogy a nagy ellensúly, a Szovjetunió az összeomlás szélén áll.

Mihail Gorbacsov, a peresztrojka és a glasznoszty atyja – bár az átalakítás és az átláthatóság akkorra már kissé megkésett célkitűzés volt – nem volt tisztában azzal, hogy politikájának milyen következményei lesznek. De ezt nem tudták mások sem. Amikor Margaret Thatcher brit miniszterelnök, a Vaslady 1989 szeptemberében találkozott Gorbacsovval, kijelentette: „Mi nem akarunk egységes Németországot. Ez a háború utáni határok megváltoztatásához vezetne. Ezt nem engedhetjük meg. Ilyen fejlemény megingatná az egész nemzetközi helyzet stabilitását és veszélyeztetné saját biztonságunkat”.

Húsz évvel a berlini fal leomlása és 19-cel a német egység helyreállítása után a világ még mindig nem fogta fel a maga teljességében a németek kreálta precedens jelentőségét. A második világháború és Jalta után a nagyhatalmak által kijelölt határok sérthetetlenek voltak – de a fal ledöntése utáni években szinte teljesen át kellett rajzolni Európa térképét.

A németeknek ez egyszerűbb. Ahogyan Willy Brandt egykori német kancellár mondta: összenő, ami összetartozik. Ma Berlinben a fal leomlását ünnepelik, s az örömteljes eseményre szinte az egész világ felelős politikai vezetői összegyűlnek. Talán bennük is felmerül a kérdés: ha ez húsz évvel ezelőtt ilyen „egyszerű volt”, akkor talán másféle falaknak is csak egy lökést kell adni…? A vendégek listáját elnézve, szinte kivétel nélkül mindegyik országának megvannak a saját falai. Ha pedig a berlini fal húsz évvel ezelőtti ledöntése máig ható következményekkel járt, valamikorra az egész világ megváltozhat.