Hogy a szívügyből közügy legyen

Galambos Erzsi művésznő és a mellrák elleni harc
Azt hiszem, mindenkinek a családjában, ismerősei között van olyan, aki érintett ebben a betegségben. Az édesanyámnál hetvenéves korában diagnosztizálták a mellrákot, de miután idejében észrevették, meggyógyult. Nyolcvanhárom évet élt a drágám. A sógornőm viszont, aki nem akart elmenni orvoshoz, aki csak halogatta a vizsgálatokat, fájdalmasan fiatalon meghalt.
Nekem nem volt kérdés, amikor nyolc évvel ezelőtt hívtak: azonnal igent mondtam. Ha az ember valami icipicivel tud segíteni, akkor tennie kell, ez kötelessége. Mivel nincs pénzem, azzal tudom támogatni őket, hogy adom az arcomat, megjelenek, ahol csak tudok, árulom a zoknikat, karkötőket, pólókat.
Járhatok bárhol, lehet bármilyen móka-kacagás, ha szóba kerül a mellrák, azonnal elmondom, amit fontosnak tartok. Tisztában vagyok vele, hogy nem jó elmenni egy szűrővizsgálatra, nekem sem könnyű. Egész nap izgatott vagyok, aggódom, hogy jaj, mi lesz – de amikor az orvos közli, hogy nincs baj, megkönnyebbülök. Muszáj elmenni orvoshoz, nem dughatjuk homokba a fejünket. Inkább a műtét, a kezelés, mint hogy a rák rágja az embert.
Amikor kezdtük, szó sem volt arról, hogy ennyi felkérés, rendezvény lesz majd. De nem bántam meg! Azt szoktam mondani, ha már tolószékben ülök, akkor is elgurulok és beszélek a szűrővizsgálatok fontosságáról.

Németh Lajos meteorológus és az egészség
Nekem több dolog is a szívügyem, és ezek mind az egészséges életmódhoz kapcsolódnak. Fontos például a rendszeres mozgás, ezért veszek részt sok olyan futóversenyen például, ahol nem a nyereményekért indulnak az emberek, hanem önmagukért, azért, hogy leküzdjék azt a távot, amit maguk elé tűztek.
A stroke-kampány az a kezdeményezés, amiben személyes tragédia is motivált: édesanyámat fájdalmasan fiatalon, negyvennyolc éves korában érte agyvérzés, és nem tudtak rajta segíteni. Ez nekem óriási trauma volt. Már második éve teszünk egészségügyi sétát a Városligetben: a babakocsis anyukától a nyugdíjas bácsiig sokan vesznek részt a programon. Minden olyan meghívásnak eleget teszek, ahol arra buzdíthatom az embereket, hogy figyeljenek az egészségükre.
Nem utolsósorban pedig a környezetvédelmi nagykövet cím tulajdonosaként a környezetvédelem is a szívügyem. Békés ember vagyok, de ölni tudnék, amikor az erdőben lévő szeméthegyeket látom. Mit gondolnak, ki fogja eltakarítani utánuk?! Én szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és ha módom van rá, a városban biciklivel vagy villamossal közlekedek. Úgy érzem, nem tartozom azok közé, akik bort isznak, de vizet prédikálnak.

Keresztes Ildikó énekesnő és az állatvédelem
Az élet tapasztalatai mindenki számára fontossá tesznek dolgokat. Az állatszeretetem gyerekkoromra nyúlik vissza. Volt egy kutyánk, aki tizenöt évig volt a családunk tagja. Akkor tanultam meg, éreztem rá, hogy milyen együtt élni egy másik élőlénnyel. Az ember önző, hajlamos azt hinni, csak neki vannak jogai. Úgy látom, az emberek nehezen állnak ki az állatok védelmében. Nekem ez ösztönös dolog volt.
Már nem emlékszem, hogyan találtak meg először az állatvédők, a menhelyek, de a közszereplő embereknek felelősségük van. Szerepelünk sok helyen, lehetőségünk van felhívni az emberek figyelmét bizonyos dolgokra. Én évekig nem mertem elmenni menhelyre, féltem, hogy lelkileg összeroppanok. Aztán rájöttem, hogy vannak olyan menhelyek, ahol normális körülmények között élnek az állatok, és hogy ezeket segíteni kellene. Én úgy tudok segíteni, hogy magamat adom.
Mélységesen tisztelem azokat, akik állatvédelemmel foglalkoznak, akik saját házukba fogadnak beteg, elhagyott állatokat. És amit nem hagyhatok szó nélkül: elítélem a divatcikkek miatti öldöklést. Én törekszem arra, hogy figyeljek a környezetemben élő állatokra. Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat. De legalább egy bundával kevesebb fogy…