Karácsony szent napjai

A katolikusok számára a karácsonyi ünnep fénypontja az éjféli mise, melyet december 24-ről 25-re virradó éjszaka tartanak a templomokban, s amelyen hívő és nem hívő emberek vesznek részt szerte a világon. Rómában az 5. században vezették be, a pápa azóta is minden alkalommal a római Santa Maria Maggiore templomban celebrálja. Karácsony napján pedig a vatikáni palota erkélyéről adja áldását az emberiségnek, melyet a telekommunikáció közvetítésével a világ bármely pontján meghallhatnak. Ez az urbi et orbi, azaz a városnak és a világnak szóló áldás.

A karácsony a hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe. A karácsony napi népszokások célja a gonosz ártó szellemek elűzése, amit általában zajkeltéssel, állatbőrök, jelmezek, álarcok viselésével próbáltak elérni. Vidékenként eltérően, a gyerekek betlehemezéssel, kántálással, regöléssel járják szülőhelyüket. E dramatikus játékokat eredetileg templomokban, majd később – különböző változatokban – a házakhoz járva adták elő.

A betlehemezés fontos kelléke a kis templom, melynek belsejében a királyokat Betlehembe vezető csillag és bibliai figurák találhatók. A szereplők pásztorok, angyalok, Mária, József, akik eljátsszák a Jézus születéséről szóló bibliai történetet. Ezután elmondják jókívánságaikat, átadják ajándékaikat, majd a háziak megvendégelik őket.

December 26. István, az egyház első vértanúja, államalapító királyunk, Szent István névadó szentjének névünnepe. A névnapköszöntők énekelt és verses szövegek, melyek a parasztság körében a 18. század második felében terjedtek el. A szokást istvánozásnak nevezték. Általában a két világháború közötti időben kezdett elmaradni, néhol – elsősorban a határon túli magyarságnál – máig élő szokás. A régi formákat legtovább az erdélyi és a bukovinai magyarság őrizte meg. A magyar nyelvterületen István máig a leggyakoribb keresztnevek közé tartozik.

A regölés a legények és házasemberek termékenység-, bőség- és párokat összevarázsló, házról házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló pogány kori emléke. A magyarság egyik legarchaikusabb népszokása, fő időpontja december 26. Hagyománya, szövege és dallama legtovább a Nyugat-Dunántúlon és Székelyföldön maradt fent. A hazai folklórkutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget és a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait fedezte fel. Ezért a regölést – a csodaszarvas motívum, a refrén, a dallam sajátosságai alapján – archaikus rítuséneknek tartja, amely a sámánénekkel is összefügghet. Az első regöséneket 1838-ban közölték nyomtatásban.