A világegyetem nem találkahely

A Kepler bolygóvadász űrkamera, amelyet tavaly márciusban egy Delta II rakéta röpített a világűrbe a Cape Canaveral bázisról. Egyszerre akár százezer csillagot is „szemmel tart”. Fontos feladata az exobolygók felfedezése: ezek olyan égitestek, amelyek egy csillag körül keringenek – mint például a Föld a Nap körül –, ahol élet is lehet. Az exobolygók azonban a naprendszeren kívül vannak – innen a nevük.

A Kepler űrtávcső a híres német csillagászról, Johannes Keplerről (1571-1630) kapta a nevét. Máris beváltotta a hozzá fűzött reményeket: öt „világot” fedezett fel – naprendszeren kívüli bolygókat. Ezek felfedezése nem könnyű. A csillag – amely körül a bolygók keringenek – fénye elfedi a sötétben bujkáló kis élgitesteket. Ha azonban a bolygó egy nagyon rövid ideig elhalad a csillag előtt, a fény átmenetileg csökken. A takarás idejéből és a fény csökkenéséből következtetni lehet a csillag körül keringő bolygó méretére, esetleg anyagára, hőmérsékletére.

A Keplernek olyan a kamerája, hogy ha a Földet figyelné, észlelné, ha egy kisváros bármely családi házának tornácán valaki elhaladna egy petróleum-lámpa előtt, s azt pillanatra is eltakarná.

Bár a Keplert a Föld-méretű bolygók kutatására programozták be, ilyet egyelőre nem talált. Felfedezett azonban olyan világokat, amelyek sugara akár négyszerese a Földének (ez utóbbi durván 6 400 kilométer), meg olyasféléket, melyek a mi Jupiterünkkel vetekszenek (a rádiusz 71 500 kilométer).

Mindegyik új világ nagyon közel kering a napjához: 3,2-4,9 földi nap alatt kerüli meg, emiatt a felszínükön pokoli viszonyok uralkodnak – mint egy grillsütő körül. A hőmérséklet 1200-1650 Celsius fok körül jár, s ez nagyjából az olvadt láva vagy a folyékony vas hőfoka. Van olyan bolygó, amelynek a sűrűsége minimális – mintha csak habszivacsból vagy hungarocellből készült volna.

A Kepler még csak most kezdte a munkát. Ha szerencsénk lesz, olyan bolygót is felfedez a naprendszeren kívül, amely elég távoli a csillagától, hogy vizes, élhető világ alakuljon ki rajta – mint nálunk.

Az univerzumban az időeltolódás akár millió vagy milliárd években is mérhető. Amikor mi most itt a Földön élünk, a szomszédos és elérhető civilizációk már kihaltak – vagy millió évek múlva utánunk jönnek, esetleg egymás mellett létezünk, de mindenképpen fényévek választanak el minket. A világegyetem nem éppen találkahely – elmehetünk egymás mellett, előtt vagy után. Ha pedig találkozunk, az is csak véletlen.