Egy túlélő meséli

– Mi történt az árvaházban a katasztrófa idején?
– Az udvaron voltunk a gyerekekkel, amikor hirtelen minden erőteljesen rázkódni kezdett. Fogalmuk sem volt, mi történik, egyszer csak minden a feje tetejére fordult. Istennek hála, az árvaházban senki sem sérült meg komolyabban, a lányoknak otthont adó épületszárny azonban összeroskadt. Azóta mindannyian az udvaron alszunk. Félünk az újabb rengésektől, amelyek még mindig megrázzák időnként a földet.

– Bő egy hónappal a természeti csapás után milyen állapotok uralkodnak Gressier-ben?
– A helyzet még mindig katasztrofális. Az épületek 95 százaléka megsérült a földrengésben, romba dőltek az iskolák, a templomok, e hajdanán gyönyörű városból szinte semmi sem maradt. Nincs elengedő élelem, víz, néhány mobilwécén kívül alig akad mellékhelység, tisztálkodási lehetőség.

– Hogyan tudják feldolgozni a történteket?
– Nagyon nehéz. Sokan nem is a földrengésben veszítették az életüket, hanem utána. Belehaltak a megrázkódtatásba. Nem könnyű elfogadni azt, hogy öt másodperc alatt elveszítettél mindent, ami fontos volt számodra. A szüleidet, a gyermekeidet, az otthonodat. Öt másodperc, s nincs semmid... De a panasz nem változtat semmin. Tenni kell a dolgunk, újra meg kell megteremtenünk mindazt, ami az élethez szükséges. Mindannyiunk élete Isten kezében van, s nekünk el kell fogadnunk azt a sorsot, amelyet ránk mért. Talán összeomlott a házad, tönkrement mindened, de te itt vagy, túlélted! Csak ez számít!

– Tudják már, hogy hány gyermek maradt árván a természeti csapás következtében?
– Körülbelül kétezren lehetnek.

– Mi lesz velük?
– Korábban nem adtunk örökbe gyerekeket, hanem megpróbáltunk helyben segíteni. Nem csak enni-inni adni és tetőt a fejük fölé, hanem esélyt is: arra, hogy iskolába járjanak, továbbtanulhassanak, hogy munkát kapjanak, s megálljanak majd a saját lábukon. Sajnos ez Haitin nagyon nehéz. Az egymást követő diktatúrák tönkretették az országot. Amikor itt gyerekeskedtem, még mindenütt kávé- és kakaóültetvények sorakoztak, mára azonban szinte semmi sem maradt. Nincs munka, a helyzet egyre kilátástalanabb. Sokan lélekvesztőkön próbálnak meg eljutni Amerikába, abban a reményben, hogy ott majd találnak munkát. Rengetegen közülük a vízbe fúlnak. Most, a tragédia után úgy vélem, hogy a gyerekeknek az a legjobb, ha örökbefogadó szülőkhöz kerülnek. Lehetőséget kell kapniuk arra, hogy tanuljanak, esetleg elvégezzenek egy egyetemet, főiskolát. Erre Haitin nem sok esélyük lenne. Bár az országok nagyon különbözőek, azt hiszem, a gyerekek jól alkalmazkodnak majd.

– Tíz évvel ezelőtt, miután a fia végzett az egyetemen és kapott egy jó állást, ön úgy döntött, hogy hátrahagyja korábbi életét, s azóta szinte minden pénzét az árva gyermekre költi. Mit szólt a családja?
– A fiam gyakran kérdezi: Anya, minden pénzedet elköltötted, most mit fogsz ott csinálni? Nem tudom – válaszolom. Ha ma van tíz vagy húsz dollárom, azt odaadom az éhezőknek. A jelen a tiéd, de a holnap Istené, sosem tudhatod, hogy mi fog történni. Nincs szükségem nagy házra, drága autóra, ruhákra. A pénzedet nem viszed magaddal a sírba. De amit adsz az életed során, azt visszakapod!

– Mi lesz a következő lépés?
– Most az a legfontosabb, hogy mielőbb el tudjuk kezdeni az árvaház összedőlt épületrészének helyreállítását. Bízom benne, hogy sikerül összegyűjteni annyi pénzt, amennyiből fedezni tudjuk ennek költségeit. Közeleg az esős évszak, nem maradhatnak a szabad ég alatt a gyerekek!