De hát itt egy halott!

Immár másodszor kavar fel az ózdi T. Ádám gyilkossági ügye. 2008 szeptemberében történt, hogy a 24 esztendős fiatalember kölcsönkért hárommillió forintot a család egyik ismerősétől, az élete rendezéséhez. A kölcsön visszafizetésével problémái adódtak, ezért elhatározta, megöli hitelezőjét.

Ország-világPalágyi Béla2010. 05. 21. péntek2010. 05. 21.
De hát itt egy halott!

Fegyvert vásárolt, lőgyakorlatokra járt, majd kicsalta a férfit egy elhagyatott műhelybe azzal, hogy a pénzt adja át neki. A vállalkozó siettében arra fordult autójával, melyben kilencéves kislánya ült, így a motort járva hagyva, gyanútlanul lépett be az épületbe, ahol a beindított gépek zúgása és a hitelező fogadta. A gépek zaja azért kellett, hogy a lövés hangját elnyomja. Itt T. Ádám az áldozat háta mögé somfordált, és a kispuskájával hátulról fejbe lőtte. Ezután le akarta állítani az autót, amely odakinn berregett, amikor észrevette, hogy benne ül a kislány. Becsalta a műhelybe, és őt is lelőtte.

Számomra innen kezdődik az igazi szörnyűség! A gyereket ölbe kapta, és egy közeli völgyben rejtette el. Az apával azonban nem bírt, ezért hazament barátnőjéhez, akit lánytársa társaságában talált. Nekik azt a mesét adta elő, hogy összeveszett a vállalkozóval, eközben a fegyver elsült és mintegy véletlenül megölte. Hogy a lányok itt miért nem kaptak a szívükhöz, miért nem hívták a mentőket, a rendőrséget, érthetetlen. Hiszen a hír hallatán az emberi ösztön működtetni kezdene egy riasztórendszert, hogy segítség, hogy borzalom, hogy azonnal jöjjön valaki! Alighanem ennek a belénk kódolt vészjelzésnek köszönhetjük, hogy fajunk még nem halt ki. Ezzel szemben a barátnő barátnője segített egy vízgyűjtő medencéjébe cipelni a hullát. Erről ugyanis a gyilkos azt hitte, savat tárolnak benne, ami majd eltünteti a nyomokat. Az apát és lányát hidegvérrel lepuffantó gyilkos élete végéig fegyházban marad. A két beavatott lány megtört és együttműködött a hatósággal, így őket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság első fokon felmentette. Az ügyészség a nők esetében még három napig mérlegel.

Én tovább fogok: hová tűnt az emberi élet szentsége? A segítségnyújtás ősi reflexe, egy emberi élet kioltásának híre miért nem sokkoló, és ha igen, miért lehet azon túllépni? Nem kívánom én a lányok megbüntetését, hiszen így is számtalan áldozata van a tragédiának, melyért a főszereplő méltón megbűnhődik. De ezekre a kérdésekre azért választ kell kapnunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek