Mulasson Gyulán!

Immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Körös-völgyi Sokadalom, a Dél-Alföld népművészetének ünnepe, amely sokszínű programkínálatával várja július 2. és 4. között a Gyulára látogatókat.

Ország-világKovács Réka2010. 06. 30. szerda2010. 06. 30.

Kép:

Mulasson Gyulán!

A rendezvény célja a Dél-Alföld folklórhagyományainak, soknemzetiségű élő néptánc és népi kézműves kultúrájának bemutatása. Lesz tánc, kézművesség, kiállítások és előadások, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.

A forgatagot gazdagítja a péntek esti menettánc – a helyi művelődési központtól a várig –, amely igen népszerű a rendezvényre látogatók körében.

A Körös-völgyi Sokadalom a Gyulai Várszínház évadnyitó rendezvénye, így természetesen az ágyúlövés is felhangzik majd az ódon falak mögül.

A program részeként kerül megrendezésre a IV. Országos Gyermektánc Fesztivál hét magyar gyermekegyüttes közreműködésével, s a IV. Határmenti Művészeti Találkozó is, melynre  Erdélyből, a Vajdaságból is érkeznek énekesek, zenészek, táncosok, mesemondók, vásári komédiások. A színpadi produkciók mellett népi gyermekjátékok és táncház is várja a néptánckedvelőket.

A rendezvény három napja alatt több mint 1200-an – 1000 fellépő, 200 kézműves – gondoskodnak arról, hogy az idelátogatók kellemes élményekkel gazdagon térjenek haza. Hogy a vásárfia is meglegyen, a népi iparművészek garantált minőségű, tradicionális esztétikai értékeket képviselő alkotásait is megvásárolhatják az idelátogatók.

A gyermekek mindhárom nap alatt „Sárkányföldön” és „Hetedhétországban” tehetnek látogatást, s bekukucskálhatnak a „Vasorrú bába” mézeskalács házikójába is.

A Sokadalom részletes programját megtalálja ITT.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek