Egyetértő egyet nem értés

Tekintélyt parancsoló csoport a G20-aké: együttesen a világ gazdasági termelésének 85 százalékát adják. A húsz ország egyenként is, puszta súlyánál és tőkeerejénél fogva más méretű cipőben toporog a gazdasági színpadon, mint azok, amelyeknek sok lépése sem képes átrendezi a díszleteket.

Most is ez bizonyosodott be Torontóban, ahol a G20-ak csúcstalálkozóját tartották, s ahol szinte semmiben sem volt egyetértés. A hatalmasok ugyan megállapodtak abban, hogy 2013-ra felére csökkentik az államháztartások deficitjét, de erre semmi sem kötelezi őket. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főnöke pedig arról is kioktatta a résztvevőket, hogy a költségvetési hiány felemlegetése önmagában csak a probléma végtelen leegyszerűsítése, ebből nem szabad kiindulni, mert minden ország helyzete más és más.

Minden nagy európai ország költségvetési hiánya jóval meghaladja a határként megjelölt 3 GDP-százalékot. Heves vitát váltott ki az is, hogy a szentségtörően nagy deficiteket milyen ütemben kell csökkenteni. Barack Obama amerikai elnök a minél lassúbb csökkentés mellett foglalt állást, mert szerinte az állami kiadások visszafogása csak fokozná a recessziót. (Obama persze akármit mond, szemei előtt a novemberi félidős amerikai választások lebegnek: csak ne érje semmi kár a szavazót!)

Ami pedig a bankadót illeti, az egy külön történet. Stephen Harper kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy globális bankadó pedig nem lesz – viszont a bankokat arra kényszerítik, hogy az eddiginél jóval nagyobb tartalék tőkét halmozzanak fel, hogy a majdani bajokat gond nélkül kiheverjék. Ez a pénz azonban soha nem jut be a költségvetésbe – Barack Obama, Nicolas Sarkozy, Angela Merkel és David Cameron legnagyobb szomorúságára.

Bár azt is közölték, hogy mindenki azt csinál, amit akar: Sarkozy francia elnök már bejelentette, hogy hármasban – a franciák, a britek és a németek – majd megegyeznek a bankok megadóztatásában. Felesleges a „kicsiknek” külön bankadókat kivetniük, úgy is a nagyok (nagy bankok) fogják megírni a szabályokat. A gazdaság annyiban globális, hogy a bankok oda mennek, ahova akarnak – vagyis ahol kisebb az adó.

Az pedig egyenesen nevetséges, ahogy Kína színpadias bejelentése felkavarta a piacokat. Peking csak azt közölte, hogy eddiginél jóval „rugalmasabb” lesz valutapolitikája, azaz nem fog nagyon függeni a dollárárfolyamtól. Mindenki felindult: ha normálisan felértékelik a jüant, akkor a világkereskedelem is megváltozik: végre vége az „olcsó” kínai áruknak, amelyekkel nem lehet versenyezni. Pekingben egyelőre páholyból nézik a felfordulást, és mind a mai napig nem adtak magyarázatot arra, hogy mi a csodát jelent a „rugalmasabb” szó, már ami a jüan majdani árfolyamát illeti. Egy ilyen kijelentés mindenesetre milliárdokat is jelenthet a tőzsdén.

A G20-ak legközelebb ősszel tartanak csúcstalálkozót, és nagy a valószínűsége, hogy addig kevesen szánják el magukat bármilyen komoly nemzetközi hatással járó gazdasági döntésre. A kanadai Torontóban semmi sem történt. A G20-ak elvoltak egymással, rögzítették nézeteltéréseiket, az anarchisták felgyújtottak néhány rendőrautót. A kicsik továbbra is vigyázzanak magukra.