Ismeretlenek a katonatemetőben

Az ilki úti temetőt borító dzsungel hosszú ideig nem zavarta a namé­nyiakat. Vagy tíz éve azonban egy Romá­niából áttelepült íróember, Mikolai Bertics Mihály kiderítette, hogy tizenegy magyar katona sírja is ott van. Véletlenül talált rájuk. A 27. Szé­kely Hadosztály történetéhez gyűjtött dokumentumokat, amikor kiderült, hogy az egység katonái kö­zül 1944 őszén többeket Vásárosnaményban temettek el. A beregi vá­rosban viszont fél évszázaddal később erről nem tudott senki semmit. Nehezítette a kutató dolgát, hogy egy 1947-es irat szerint a város akkori jegyzője egy fővárosi bizottság kérdésére azt a válasz adta, hogy a településen magyar katonasír nincs. A mostani önkormányzatnál is ugyanez volt a válasz, megtoldva azzal, hogy ott valóban valami katonasírok lehetnek, de azokban román katonák vannak.

Mikolai Bertics Mihályt azonban nem hagyta nyugton a kutatói szenvedély, bekopogott a helyi római katolikus plébániára, ahol a lelkész leemelte az 1927. január 1-jén nyitott és 1982. december 31-én lezárt halottak anyakönyvének első kötetét. S a 35. lapszámon megtalálták a Kabátfalván, Udvarhely megyében született Székely Mózes István tizedes nevét, aki 1944. október 22-én hunyt el Mátészalka és Vásárosnamény között. A szentelő Ember Péter római katolikus lelkész észrevételezése szerint „1944. október 22-én adták le holtan egy Csap felé menő kórházvonatról. Eltemettük, sírvájónak Pallér Sándor rk. tizedes – különben kőműves –, maroshévizi lakos, Jónás János ref. homoródszentmihályi lakos, napszámos, honvéd, mindketten 10/2 lőszerhordók, s Szűcs Mihály vásárosnaményi lakos jelenlétében.”

De Mikolai Berticsnek akkor már kezében volt a HM Központi Irattárának a dokumentuma is, mely részletesen felsorolta a Naményban eltemetett magyar katonák adatait. A már említett Székely Mózes mellett a beregi föld lett végső nyughelye a Vajdakamaráson született Máthé Já­nos honvédnek, a jászfényszarusi Dugonics Kázmér honvédnek, a szö­vérdi Máthé Márton honvédnak, a szászrégeni Menyhárt Antal honvédnek, a csíkvacsárcsi Olti Géza honvédnek, a körösladányi Vincze László hadnagynak, valamint Varga Bálint zászlósnak és Szombati Béla tizedesnek. A sírokat jó darabig a helyi ró­mai katolikus egyház gondozta, egy idő után szép vaskereszt is került azokra, de aztán lassan kezdtek elfeledkezni a sírokról; 2000 táján a keresztek már ki se látszottak a gazból. A Mikolai család vette gondozásba a sírokat, halottak napjára mindig rendbe tették őket. A három Bertics lány a barátnőktől, a szomszédoktól virágot gyűjtött, pár szál minden katonára jutott. Ez így ment egészen 2007-ig, amikor a Bertics fiú és a barátai vették kézbe a kaszát, két éve pedig a Jobbik helyi fiataljai gondozzák a temetőrészt.

A fiatalok vették észre a csalást is. Mentek kaszálni, s ott terpeszkedett előttük a betonlap. Hogy ki volt s mit akart elérni, rejtély. A sírok gondozói feljelentést tettek, de kiderült, temetői emlékművet mindenki állíthat. Így legfeljebb a kőbe vésett vörös csillagokért, tiltott önkényuralmi jelképek használatáért lehet az ismeretleneket felelősségre vonni. Ha egyszer majd megkerülnek.