Kötelező lesz a társadalmi munka Angliában?

Helyi közösségek kezébe kerül a hatalom jó része, ők működtethetik a helyi kocsmákat, a postahivatalokat, a könyvtárakat, a közlekedést, egyszóval mindent, ami életben tartja a haldokló falvakat és a kistelepüléseket – ez a Nagy Társadalom lényege. Mindehhez valahol vannak „alvó bankszámlák”, amelyeket David Cameron ezennel felszabadít, hogy szabaddá tegye a helyi hatalmi központok kezét: ezáltal érvényesüljön a néphatalom.

A kezdeményezés egyik kiinduló pontja a jótékonykodás és az önkéntesség. Ezek a fogalmak messze nem azonosak azokkal, ahogyan a „kontinensen” értelmezik: nem arról van szó, hogy a tehetős emberek egy csomó pénzt betesznek bizonyos alapítványokba, hanem arról, hogy egy öntudatos brit önkéntes munkát végez, beveti tehetségét és képességeit (talán a pénzét is); saját maga cselekszik azért, hogy munkája értelmet nyerjen és a segítségének kézzelfogható eredménye legyen.

A fontos azonban – Cameron megfogalmazása szerint – a néphatalom kiterjesztése. A téma már a választási kampány idején is szerepelt a konzervatívok (toryk) ígéretei között, de akkor nem keltett nagyobb visszhangot. Most viszont Cameron – már miniszterelnökként – adott nagy hangsúlyt a népi önrendelkezésnek. Igaz – vallotta be a kormányfő –, kötelessége csökkenteni a költségvetési hiányt, de 2005 óta, amikor a konzervatívok vezetője lett, az mozgatja, az a filozófiája, hogy az egyes emberek, a helyi közösségek minél nagyobb mértékben legyenek urai saját sorsuknak. „Reggelenként ettől jön lendületbe az ember, ez mozgatja, ebben hisz, ezért szereti az országát, és ettől lett az én szenvedélyem a Nagy Társadalom építése” – mondta David Cameron a Liverpoolban elmondott szónoklatában.

Ha igaz, ezentúl a helyi közösségek mozgatják, működtetik azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az állam eddig egyáltalán nem vagy nagyon rosszul működtetett. Kézbe vehetik az iskolákat, a helyi kocsmákat – a vidéki élet központjait –, a helyi közlekedést, nyitva tarthatják a múzeumokat, a közösség boltjait és pékségeit – egyszóval mindazt, amely mozgatta eddig is a kis közösségeket. „Ez a terv a hatalom eddig legdrámaibb újrafelosztása a Whitehall (kormány) és az utca embere között” – jelentette ki David Cameron. A brit miniszterelnök azt is elismerte, hogy mindez nem megy egyik napról a másikra. Azt azonban hangsúlyozta, hogy olyan kormányra van szükség, amely segíti „a Nagy Társadalom építését”.

Az ellenzék – és a szakszervezet – arra gyanakszik, hogy Cameron miniszterelnök a hatalom efféle megosztásába igyekszik csomagolni az előre látható és szükséges költségvetési megszorításokat. Senkinek nincs fogalma arról, hogy a programot miből finanszírozzák, és mit jelenthet az „alvó bankszámlák” felhasználása. „A kormányzat egyszerűen mossa a kezét, mert nem hajlandó kielégítő közszolgáltatásokat finanszírozni, és ezért az önkéntesek, a jótékonykodók háta mögé bújik” – mondta Dave Prentis, a szakszervezetek egyik vezetője.

Norman Smiht, a BBC egyik hírmagyarázója szerint Cameron „nagy ötlete” a Nagy Társadalomról a kampány idején sem volt túl érdekes. Most azért elevenítette fel, hogy ellensúlyozza a Nagy Kormány elméletét, amelyet viszont az előző munkáspárti kormány akart megvalósítani. Az ötlet másik alapja a takarékosság: Cameron ellensúlyozni akarja a sajtóban nap mint nap megjelenő elemzéseket, amelyek szerint pénzkímélési okokból visszafogják az állami szolgáltatásokat. A „Nagy Társadalom” elképzelése mögött ezek szerint kőkemény politikai indítékok rejlenek.

Mindenki a saját lábán. A „közösségi befektetés” viszonzásaként a helyi emberek vétójoggal szólhatnak majd bele a helyi önkormányzat ügyeibe és tőlük függ a település fejlesztésének iránya. A javaslat abból indul ki, hogy a polgárok tettre éhes része nem nyugszik bele a falvaik, városaik elpusztulásába, hanem tenni akar valamit a fennmaradás érdekében. A felszínen igazolva látszik az ellenzéknek az az érve, hogy a kormány csökkenteni igyekszik a közkiadásokat, egyebek között úgy, hogy megnyirbálja a helyi közösségek költségvetését, és a felelősséget az „önkéntesekre”, valamint a „jótékonysági szervezetekre” hárítja. A helyzet valóban az, hogy miközben Cameron felajánlotta a helyi közösségeknek, oldják meg maguk a helyi problémáikat, ehhez nem rendelt állami pénzeket. A segélyszervezetek is azt látják, hogy a kormány majd alaposan megnyirbálja a segélyalapokat. Egyszóval a bátorítás és a hatalommegosztás mellé mindenki pénzt is várt. A Nagy Társadalom cameroni lényege viszont: mindenki álljon a saját lábán és felejtse el az állami (adófizetői) pénzeket.