Nincs fény az alagút végén

 A véres történet valamennyiünkre hullik vissza: ki-ki elgondolkodik, mit tehetett volna az ártatlan gyerekekért, az édesanyáért és azért az emberért is, aki végső kétségbeesésében választotta a jóvátehetetlen megoldást. Egy család kiirtása a társadalom lelkiismeretét is megterheli.

A Komárom-Esztergom megyei Ácson egy 28 éves férfi agyonszurkálta 27 esztendős élettársát és annak nyolc- és tízéves kisfiait. A gyerekek vér szerinti apja börtönbüntetését tölti, ő 2004-ben kirabolta az almásfüzitői benzinkutat és agyonlőtte a kút kezelőjét. A baljós családi szituáció már előrevetíthette volna a shakespeare-i végkifejlet bekövetkeztét, ám látszott kiút is a nyomasztó helyzetből. A gyerekek ugyanis korábban nevelőszülőkhöz kerültek, ahol jól is érzeték magukat, és az ünnepek után készültek is vissza, vakációzni. Már csak néhány nap volt az útig… Volt figyelmeztető jel is: a munkanélküli férfi öngyilkosságot kísérelt meg röviddel a végzetes tette előtt – akkor a pszichiátriára szállították, ám másnap kiengedték, miután lemondott öngyilkossági szándékáról. Egy ilyen labilis lelkialkatú férfit azonban nyomasztott az a banki tartozás, amit az új élet kezdéséhez vettek fel, és amelynek a törlesztő¬részlete (fedezetének hiánya) idegőrlő állandósággal volt jelen hónapról-hónapra, nap mint nap. Ráadásul az asszony is munkanélkülivé vált. Talán ez volt az a „hang”, amit már nem bírt elviselni. Az élettársára álmában támadott, az asszony azonban felébredhetett és védekezni próbált. A több tucatnyi szúrás a gyerekeket alvás közben érte, ők talán nem szenvedtek. A férfi a késeket az áldozatok mellett hagyta, aztán megfürdött, ünneplőruhát öltött, a lépcső tetejére valamilyen szakrális indíttatásból újabb négy kést helyezett el, majd felakasztotta magát.

Hát persze, most mindenki mutogat összevissza, számon kérik a hatóságokat, akik nem vigyáztak a gyerekekre, az egészségügy szakembereit, akik egy ketyegő bombát tettek a kapun kívülre az öngyilkosság után, számon kérnek mindenkit, aki tehette volna, de nem jelezte előre ezt a pszichológiai katasztrófát, ám jó lelkiismerettel senkit nem lehet elmarasztalni igazából. Az emberi lélek annál jóval bonyolultabb, hogy családlátogatás után, egy kockás papírra körmölt vagy számítógépbe pötyögtetett hivatalos jelentéssel lehetne leírni. Azért örök igazságok vannak: egyetlen embertársunk se kerülhet olyan helyzetbe ebben az országban, hogy legalább egy haloványan imbolygó, biztató gyertyafény ne világoljon az alagút végén!