Bűnhődés elhalasztva

Augusztusban írtunk arról, hogy a 26 éves kínai Csao Fej egy diákszálláson meggyilkolta norvég barátnőjét, Pernille Marie Thronsent, aki szakított vele, miután nem tudta elviselni a fiú különc természetét. Hogy melyikük volt „különcebb” a másik szemében, ezt már nem lehet eldönteni, ilyen ez, ha különböző kultúrák találkoznak.

Ország-világPalágyi Béla2010. 10. 22. péntek2010. 10. 22.
Bűnhődés elhalasztva

 A lány Angliába utazott felejteni, ám amikor visszaért Budapestre, az elhagyott szerelmes több késszúrással meggyilkolta. A tettesnek egy időre nyoma veszett, sokan gondoltak arra, hogy talán Franciaországba menekült, ahol apjának ingatlanjai vannak, ám a tisztesség egy kínai családban mást parancsol. Csao Fej bizony hazament Kínába, és jelentkezett a hatóságoknál, amivel akár a halálos ítéletét is kockáztatta.

A fordulat innen akár Rejtő Jenő tollára is kívánkozhatna. A helyi hatóságok benn tartották 30 napig, ezalatt meghallgatták, jegyzőkönyvbe vették beismerő vallomását, majd a „szerv” közölte, hogy most álljon elő a bizonyítékokkal. A fiú a fejét vakarta, azok bizony nincsenek, mivel a gyilkosság nem itt történt, hanem a távoli Budapesten, de ott a rendőrök alaposan kartotékoltak mindent, így tőlük az könnyedén beszerezhető. A hatóságok dünnyögtek egy sort, szabályzatokat nézegettek, talán a jogsegélyegyezményeket is fellapozták, ám nem jutottak dűlőre. Végül közölték a fiúval, sajnos nem vehetik figyelembe bizonyítékok híján a beismerését, ilyen alapon akárki mondhatja, hogy gyilkolt, ha nincs bizonyíték, nincs gyanúsítás sem. A fiú még egy kicsit okoskodott, de amikor azzal fenyegették, hogy kivezettetik a börtönből – odébb állt. A beismerés egyébként megegyezett azzal, amit a magyar rendőrök kiolvastak a nyomokból – ami akár szakmai elismerés is lehetne, de nem sokra mennek vele. A norvégok, akik mélységes együttérzésüket nyilvánították a tragédia kapcsán, szólni sem tudnak a csodálkozástól. A magyar nyomozati szervek ülnek és várnak, ölükben néhány, bizonyítékokkal teli dosszié. A mindenképp bűnhődni vágyó Csao Fej pedig azon gondolkodik, miként lehetne a bizonyítékokkal teli paksamétákat kicsempészni Kínába? Mert azért Dosztojevszkijt ő is olvasta…

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!