A korábban felreppent hírekkel ellentétben mégsem teszik kötelezővé december 5-től az üzemanyag árusító helyek számára a bioüzemanyag forgalmazását.
Habár az Európai Unió harmadik energiacsomagjához igazodóan hazánk is vállalta, hogy 2020-ig a közlekedésben felhasznált teljes energia-fogyasztás mintegy tíz százalékát megújuló energiaforrásokból kívánja fedezni, ez azonban nem csak a bioüzemanyagokat, hanem például biomassza-erőműből származó villamosenergiát is jelentheti – mondta Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
A kormány elé került törvénytervezet sem a bioüzemanyagok forgalmazásának kötelezővé tételét tartalmazza – ámbár az igaz, hogy 2020 végéig minden üzemanyag-forgalmazó köteles 6 százalékkal csökkenteni az általa forgalomba hozott üzemanyagból és más közlekedési célú energiatermékből származó, energiaegységre számított üvegházhatású gázkibocsátást. Ennek megvalósítására azonban még több mint tíz év áll rendelkezésünkre – tudósított a főtitkár szavaira hivatkozva az Energiainfó.