Hol a világ legjobb hangja?

A kereskedelmi csatornákon befejeződtek a tehetségkutatók, az interneten viszont nemrég vette kezdetét egy globális énekes- és dalverseny. Az új keletű zenei mozgalom nemzetközi zsűrijében a magyar könnyűzene egyik csillaga, Zsédenyi Adrienn is feltűnik.

Ország-világBorzák Tibor2011. 01. 02. vasárnap2011. 01. 02.
Hol a világ legjobb hangja?

– Hogyan találtak önre?
– Jövőre ünnepli fennállásának 125. évfordulóját az Avon. Hatvan ország hatmilliónál is több tanácsadójával karöltve decemberben indították útjára New Yorkban az Avon Voices elnevezésű online énekes tehetségkutatót csak nőknek, a dalszerzőversenyt pedig mindkét nem képviselőinek. Mivel a kozmetikai cég magyarországi leányvállalatának ötödik esztendeje vagyok a reklámarca – nincs még egy énekesnő ilyen szerepkörben náluk! –, szinte magától adódott a felkérés.

– Mi lesz a feladata?
– Február 13-ig lehet feltölteni a videókat a verseny honlapjára, ahol én is folyamatosan figyelem az eseményeket, azaz kiválasztom a legjobb produkciókat. Ezt követően áprilistól októberig négy forduló lesz, a világ minden részéből kétszázan jutnak be a nemzetközi mezőnybe. A zsűriben több híresség, köztük a hatszoros Grammy-díjas Fergie, a neves zeneszerző Diane Warren, az énekes-szövegíró Natasha Bedingfield vesz részt. A két legtehetségesebb versenyző elkészítheti saját albumát.

– Nem csömörlöttünk még meg a tehetségkutatóktól?
– Ebben az esetben egészen más a verseny indíttatása. Az Avon kezdettől fogva támogatja a nőket abban, hogy megtalálják a hangjukat és valóra váltsák álmaikat. Vagyis felemeli szavát a munkavállalás, a mellrák elleni küzdelem, a családon belüli erőszak kérdéseiben. Most pedig a tehetségekre fókuszál. Nincs nézettségi verseny, nincs show, nincs emelt díjas szavazás – minden erővel a mondanivalóra és a minőségre lehet koncentrálni.

– Mintha ezzel véleményt is mondana a kereskedelmi csatornák sztárcsináló műsorairól!
– A tehetségkutatók korát éljük. Aki egy ilyen szériában szerepel, az könnyebben érvényesül. De szerintem ez csak egyfajta lehetőség, más utak is léteznek. Döntés kérdése, hogy valaki sikeres előadók bejáratott dalaival akar feltűnést kelteni vagy saját egyéniségét szeretné érvényesíteni.

– Segít majd a globális online verseny legjobbjainak?
– Mindenképpen, ha erre lesz lehetőségem. Saját tapasztalatból is tudom, mennyire nehéz az első lépéseket megtenni. Kicsi koromtól kezdve énekelni akartam, s ez a vágyam teljesült is. Nekem szerencsém volt: sorra nyíltak ki az ajtók.

– Pedig a siker még a tehetségnek sem garantált!
– Most sem az, pedig már elértem néhány dolgot. Muszáj mindig újrafogalmazni, mi kell a továbblépéshez. Ebben remek alkotótársak segítenek, de a döntést egyedül szoktam meghozni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek