Korrupció nem maradhat büntetlenül

Másodszor fordul elő az újkori Franciaország történetében, hogy egy volt államfő kénytelen szembenézni bíráival.

A második világháború után az agg Philippe Pétain marsall – az első világháború nemzeti hőse – állt a tárgyalóteremben, mert együttműködött a fasiszta megszállókkal. Pétain-t – aki tulajdonképpen nem is volt francia elnök, csak a Vichy-Franciaország vezetője – halálra ítélték, de kora és múltbéli tettei megkímélték őt a súlyos büntetéstől: Charles de Gaulle megkegyelmezett neki.

Jacques Chirac más ember, más kaliber. Igaz, 1995-től 2007-ig ő is Franciaország államfője volt, de állítólagos bűneit még Párizs polgármestereként követte el. Későbbi magas méltósága megóvta őt a vádemelés megaláztatásától.

Csakhogy elmúltak a szép idők, és Franciaországban vannak olyan érdekcsoportok, amelyek nem hajlandók feledni a múltat. A francia jog szerint a volt államfőnek már nem is kellene bíróság elé állnia – hiszen nem az elnöki hivatala idején elkövetett bűncselekménnyel vádolják –, de Chirac számára mindennél fontosabb a becsület. Végig tagadta, hogy bármilyen törvénytelenséget elkövetett volna, s most, hogy nem védi őt az államfői immunitás, hajlandó akár bíróság előtt is megvédenie ártatlanságát. A most 78 éves Chirac lényegében húsz éve védekezik a vádak ellen, és most esze ágában sincs, hogy hosszú és színes politikai múltja, 12 éves államfői megbízatása után nevén és pályáján folt maradjon – a korrupció szégyene. Ezt egy volt francia elnök – már csak nemzete miatt – sem engedheti meg magának.

Chirac 1977 és 1995 között volt Párizs polgármestere. Azzal vádolják, hogy az 1990-es évek elején – amikor már az államfői méltóságra tört – „kamu állásokat” kreált a főpolgármesteri hivatalban 8-9 munkatársa számára. Ezek az emberek a párizsi polgármesteri hivatalból húzták a fizetésüket, de a valóságban pártkatonák voltak. Mindannyian azon dolgoztak, hogy Jacques Chirac, a Tömörülés a Köztársaságért párt (RPR) vezére megnyerje az elnökválasztást. Más szavakkal: Chirac közpénzekből fizette kampányembereit, az adófizetők pénzéből tartott jó pár embert azért, hogy kielégítse hatalomvágyát és „tanácsadói” révén beköltözzön az Élysée-palotába.

Chirac a vádak szerint sikkasztott és visszaélt a közbizalommal – amit mindig tagadott. Azt nem cáfolta, hogy az eset megtörténhetett, de állítása szerint minden alkalmazottja a polgármesteri hivatal törvényes szolgálatában állt.

Védekezése elég gyenge lábakon áll, hiszen egyik első emberét, Alain Juppét 2004-ben ebben az ügyben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Juppé jelenleg a francia külügyminiszteri székben ül. Ami ennél is fontosabb, a párizsi polgármesteri hivatal tavaly visszavonta azokat a vádakat, amelyek szerint a testületet komoly anyagi károk érték a kamu állások miatt. Az már csak az apró betűs sorokban olvasható, hogy a jelenleg kormányzó párt, Chirac pártjának utóda, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) – Nicolas Sarkozy elnök pártja – 3 millió dollárt fizetett Párizsnak, s így megváltotta a vádakat.

A tárgyalást elnapolták. Alkotmányos aggályok is felvetődtek, így nehezen elképzelhető, hogy az eljárásnak belátható időn belül vége lesz. Azt viszont a lapok szívesen taglalják, hogy ha a volt elnököt végül is bűnösnek találják, akkor tízévi börtönre és tetemes pénzbüntetésre is számíthat. Ráadásul Chirac mellett még kilenc ember ül a vádlottak padján, megeshet, hogy jobb híján nekik kell majd osztozniuk a büntetésen.

A volt francia elnök előtt kínálkozik még egy menekülési útvonal. Hetekkel a tárgyalás megkezdése előtt felröppent a hír, hogy Jacques Chirac Alzheimer-kórban szenved. A család ezt cáfolta ugyan, de az is kiderült, hogy a volt államfő a tárgyaláson kerekes székben jelenhet meg a bíróság előtt, és az épületben egy külön szoba áll majd rendelkezésére, hogy a fáradságos meghallgatások után kipihenje magát. Mármost nincs az a francia, aki rosszat akarna egy beteg embernek.

Jacques Chirac esete rávilágít arra, ami régóta mérgezi a francia politikai életet: a párfinanszírozás megoldatlanságára. A kimondatlan szabály jelenleg is az, hogy ha a kampány- és pártpénzeket nem sikerül egyenesen a politikusok zsebébe gyömöszölni, akkor a „rendszer” megtalálja ennek a másik módját.

Néhány rosszindulatú újság azért megjegyezte, hogy Chirac tárgyalását ugyanabban a teremben tartják, ahol Marie-Antoinette-et a guillotine-ra ítélték...