Kubai útkeresés

Vannak persze az utakon orosz Ladák, új francia Peugeot-k, koreai Kia-k vagy egyéb új kocsik, de ezek mindegyike állami tulajdon, forgalmazása tilos. Helyettük igazi régiségek – Fordok, Buickok, Pontiacok, Plymouthok – róják az utcákat. Kubaiak legalább három nemzedéke soha az életében nem vezetett egy mai értelemben is modernnek számító személykocsit. A régi járművek megejtően változatosak: némelyik már alig „él”, de sok még mindig fiatalos fényében csillog. A kubai idegenforgalom komoly hányadát azok tették ki, akik éppen a régi autókat fotózgatták. S most, hogy rövidesen felszabadítják az autókereskedelmet, sok minden megváltozhat. A sok koros autócsoda sok pénzt ér – ez pedig, párosulva a külföldi, amerikai rokonság hazaküldött dollárjaival, valóságos forradalom kezdete lehet.

Kubában eddig nem csak az autók kereskedését korlátozták, de csaknem mindenét. A lakásokat sem lehetett adni-venni, így történhet meg, hogy egy-egy lakásban három-négy nemzedék él egymás mellett. Lakást hivatalosan csak csere útján lehetett váltani. Ehhez azonban sok pénz kellett, vastag volt a bürokrácia fala, és a procedúra minden állomásán jelen volt a korrupció.

Ha az autó- és a lakáspiac felszabadul, akkor az élet minősége változhat meg Kubában.

Ez a két apróság jelezheti, hogy az elmúlt több mint fél évtized során miféle változások indultak meg Kubában. Fidel Castro – a fáradhatatlan forradalmár és „comandante” – 2006-ban kidőlt. Most csaknem 85 éves, helyét az elmúlt évek során fokozatosan öccse, Raúl Castro vette át. Fidel egészen április közepéig még megtartotta vezető szerepét a kommunista párt élén, azaz minden baja ellenére mostanáig mégiscsak ő volt a legfelső vezető.

Ennek azonban vége. A Kubai Kommunista Párt – 14 évi szünet után – megtartotta legújabb, talán az utolsó kongresszusát. Megjelent a törékeny Fidel is, akit ugyan hosszú taps köszöntött, de a jelenlévők érzékelték: egy korszak lezárult. Fidel átadta a párt vezetését a most 79 éves öccsének, Raúlnak, aki immár minden vezető tisztség viselője Kubában. A gesztus azt is jelenti, hogy a gazdaság akárcsak óvatos reformjától is ódzkodó Fidel Castro végül belenyugodott: szükség van az apró gazdasági változtatásokra, melyeket Raúl Castro már meg is kezdett, különben Kuba elpusztul.

A szigetország alig 110 ezer négyzetkilométernyi területén mintegy 11 millió ember él, 1991 óta lényegében gazdasági szükségállapotban. Akkor bukott meg a Szovjetunió, amely addig politikai és stratégiai befolyásért és cukorért olcsó energiá­val, s egyéb alapvető cikkekkel látta el Kubát. Az ország azóta is jóakaróinak, szimpatizánsainak – mint például a venezuelai Hugo Cháveznek – van kiszolgáltatva. A valutarendszer torz, a gazdaság a még létező szocialista rendszer minden elképzelhető betegségében szenved.

Raúl Castro kezdte lassan kiépíteni a „maszek világot”, engedélyezte a kis üzletek működését és megpróbálta leépíteni a hatalmas állami szektort, amely a kubaiak túlnyomó többségét eltartotta és eltartja. Ez a maszek világ lenne hivatott felszívni az elbocsátandó tömegeket, de már most látszik, hogy erre képtelen. A leépítéseket ezért visszafogták, mert elégedetlen munkanélküliek százezrei lephetik el az utcákat. Akkor pedig jöhet a kubai tavasz…

Nem lehet tagadni, Kubában vannak változások, de azok üteme lassú és elégtelen. A rendszer fundamentumai azonban mit sem változtak, sőt a pártkongresszus újra lecövekelte azokat. A vakolatot ugyan javítgatták, Fidel Castro visszavonult, de Raúl, az öccse, saját ígéretét sem váltotta be: fiatalítást helyezett kilátásba, de a párt – és Kuba – második számú vezetője mégis az a José Ramón Machado veterán kommunista lett, aki már elmúlt 80 éves.

Raúl Castro maga követelte az új és ifjú gárda szerepének növelését, követelte az építő önkritikát, de mindezt végül maga és a mögötte álló régi gárda akadályozta meg. Nagy kockázatot ezzel nem vállaltak; az idő arrafelé csak vánszorog.