Most a mentősök vannak soron

A szirénázva segítséggel száguldó mentősök ellenséges fogadtatására legutóbb Cegléden volt példa. A városi kapitányság sajtósa, Huszárné Szabó Veronika rendőr alezredes elmondta, hogy a hívástól számított öt percen belül megérkezett a fehér kocsi a nehezen megközelíthető helyszínre, ahol kéttucatnyi aggódó hozzátartozó várta az utasait. Az egyik türelmetlen rokon nekiesett az autónak és ütni kezdte, mire a gépkocsivezető visszatolatott az utca végére és rendőri segítséget kért feladatuk ellátásához. Újabb kék villogással a rendőrök is megjöttek, nekik azonban már nemcsak a mentőre támadót kellett megfékezni, hanem egy kisebb belháborúnak is véget kellett vetni. A rokonság egyik fele ugyanis megkezdte az igazságosztást, így a mentősöket megfutamítót kezdték leckéztetni, akinek menten akadtak támogatói. Végül előállításra nem került sor. A beteg kórházba jutott, ahol kiderült, hogy nem volt életveszélyben, így a sürgősségi ellátása nem volt indokolt. Hogy mivel irritálja a mentősszakma képviselőit a segítséget kérők némelyike, erről kérdeztem a szolgálat munkatársait.

Szerintük „túlképzettek” a Vészhelyzeten és hasonló kórházas filmeken szocializálódott tévénézők. Ha a mentős nem veszi elő azonnal a defibrillátort, patáliát csapnak, de az is előfordul, hogy a telefonhívásuk után az eget kémlelik, helikopterre várva, és ha nem jön, csak a négykerekű, csalódásként élik meg. Az persze érthető, hogy valódi veszélyhelyzetben az öt perc olykor öt órának tűnik. De ez sem indokolja, hogy megfélemlítve, ellenséges légkörben tegyék a dolgukat azok, akiknek a feladata az emberi életek mentése. Egy dühöngő részeg vagy egy kábítószeres ámokfutó ellátása akkor is embert próbáló feladat, ha segítőkész környezetben munkálkodik az egészségügy rohamcsapata. Az olyan helyzetre pedig, amikor nemcsak a beteg, de a saját testi épségüket is óvni kell, nincs magyarázat. Miben bízhatunk? Talán ha egyszer majd felértékelődik az emberi élet – nagyobb becsülete lesz azoknak is, akik a megmentésén fáradoznak.