Minekutána

Egy tatai olvasónktól, Krátky Krisztinától kaptam pár hete a következő kérdést: „Egy szó létezéséről szeretnék érdeklődni, mely vitatott kollégáim között. Gyakran használom a »minekután« szót, főleg szakmai levelekben. Arról szeretném véleményét hallani, hogy ez nyelvészetileg létező, magyar ¬szó-e. Használható-e üzleti levelezésben vagy inkább kerülendő?”

Ország-világGrétsy László2011. 10. 28. péntek2011. 10. 28.
Minekutána

A figyelmes olvasók bizonyára észrevették, hogy írásom címe nem teljesen egyezik meg azzal a szóval, amelyről a levélíró véleményemet kéri. Az ő szava minekután, én azonban ezt egy a-val megtoldva állítottam írásom élére, azaz minekutána alakban. Nem ok nélkül jártam el így, ugyanis a kérdezett szónak ez a teljes, helyes változata. Hogy miért, arra egy kissé távolabbról kezdve adom meg a választ.

Azelőtt, azután, mielőtt, miután határozó-, illetve kötőszóink a korábbi évszázadokban jobbára testesebb, kifejtettebb változatukban éltek: annakelőtte, annakutána, minekelőtte, minekutána formában. Többnyire két szóba írva – tehát így: annak előtte –, de az egybeírt változatok is előfordultak, már a kódexekben is. Az évszázadok során lassan a rövidebb, kifejtetlenebb formák váltak megszokottabbá (annak előtte > azelőtt, minek utána > miután stb.), s az idézett teljesebb változatok ezáltal régies színezetet kaptak. Amúgy is régi munkában ez persze fel sem tűnik, pl. „Minek-előtte segétségül hínánk, már jelen vagyon” (Csúzi Zsigmond: Zengedező sípszó, Pozsony, 1723), újabbakban azonban már érezzük régiességét. De ez nem hiba, sőt akár erény is lehet. Néhány mai írónk él is ilyen formákkal, pl. Nádas Péter, akit idén a Nobel-díj-várományosok között is emlegettek. Íme, egy részlet Emlékiratok könyve című, 1986-ban megjelent könyvéből: „…előbb lett világos a sátor belsejében, erre határozottan emlékszem, s csak annak utána hallottam a nagy ívben kiröpülő bogrács ütődését és csörömpölését”.

Természetesen a levélíró által kérdezett minekutána alaknak is van múltja. Egy mondat Molnár Albert Szent Biblia című, 1608-ban megjelent munkájából: „Minekutánna a levita ötven esztendős, annakutánna ne szolgállyon”.

Ha a minekutána alak láttán felkapják a fejüket az olvasók, egyáltalán nem baj. Egy-egy ilyen régies alak használata stílusigényről árulkodik, s ezt egyáltalán nem kell szégyellni. Nem véletlen, hogy értelmező szótárunkban is megtalálható külön címszóként. De a kissé megkurtított minekután nem a múltban gyökerezik, hanem valószínűleg a minekutána és a miután keveredésével jött létre. Hibrid volta miatt ennek az útját nem érdemes egyengetni.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek