Hullahegyek a pusztán

A közelmúltban San Diego kikötői negyedében az amerikai drogellenes hivatal nyomozói az egyik raktárépületből éppen kihajtó kisteherautót állítottak meg, s miután a járműben 3 tonna marihuánára akadtak, átkutatták az épületet is. Nem túl nagy meglepetésükre egy hatméteres akna aljában kábítószer-csempészésre kiválóan alkalmas, 367 méter hosszú alagút bejáratára bukkantak. Az 1,2 méter magas, 0,9 méter széles alagút támszerkezettel, árammal és szellőztetéssel is el volt látva, mindennemű szállítási igényeket kielégítendő. Az alagút két végén lévő raktárakban amúgy újabb, 14,5 tonna, tulajdonosaik álneveivel felcímkézett marihuána várta gazdáit. A hatóságoknak jó volt a szimata: a környéket elborító marihuánaszag vezette őket nyomra.

S hogy miért nem lepődtek meg kellőképp a nyomozók? A határok alatt futó passzázsok száma az utóbbi időben jelentősen megszaporodott: 2008 októbere óta több mint 70, főképp San Diego, a kaliforniai Imperial Valley és az arizonai Nogales irányába nyúló titkos útra bukkantak. Ez a csempészési mód Kaliforniában különösen népszerű, mivel az agyagszerű talaj akár lapáttal is könnyedén kiásható. Egyébként Nogalesben találtak már olyan alagutat, melyhez vízelvezető csatornát is építettek.

Hogy kapcsolódnak az alagutakhoz a bevezetőben említett hullahegyek? Az események sorozata véresen egyszerű: nemrégiben négy embert gyilkoltak meg Nuevo Llaredóban. Az áldozatok egytől egyig olyan névtelen bloggerek (számítógépes naplóírók), akik rendszeresen hírt adtak a mexikói drogkartellek által az amerikai határ mentén elkövetett bűncselekményekről. Voltak, akiket hídra akasztottak, miután halálra kínozták és megcsonkították őket, akadt olyan, akinek lefejezett holttestét a város Kolumbusz-szobra alatt találták meg.

A gyilkosságokra egyetlen magyarázat van: ők mertek – biztonságosnak vélt anonimitásuk tudatában – tudósítani az alvilági üzelmekről egy olyan országban, ahol a média megfélemlített, ahol az igazságszolgáltatás gyakran szörnyű bűncselekményekben bűnrészes. Az újságíró nem meri publikálni a szervezett bűnözésről megszerzett információit, így sokuknak az internet az utolsó, hírt adó lehetőség. A mexikói tévé vagy újságok egyébként már rég nincsenek abban a helyzetben, hogy tájékoztassanak ezekről a történésekről. Nemcsak az újságírók, riporterek, de a kiadók, a tulajdonosok is rettegnek: 2000-ben 70 újságírót öltek meg Mexikóban, további 11-et pedig eltűntnek nyilvánítottak.