Lám!

Papp Sándorné miskolci olvasónk, úgy látszik, szeret a szavak mélyére látni, ugyanis nekem küldött levelében egy szó eredetére kér tőlem választ. Idézem is néhány sorát: „Azt tapasztalom, hogy elég sokan használják a lám szót. Néha használom én is, de nem tudom, miből ered. Az jutott eszembe, hogy ez az ám szónak testvére, mivel néha szinte egyformán, azonos értelemben használjuk őket. Például: »lám azt hallja«, vagy »ám azt hallja«. Lehet, hogy ezzel fején találtam a szöget?”

Ország-világGrétsy László2011. 11. 25. péntek2011. 11. 25.
Lám!

Azt elismerem, hogy levélírónk igen szellemes okfejtéssel próbálja megmagyarázni lám szavunkat, de azt a bizonyos szöget, amely az általa használt szólásban szerepel, nem találta fején. Az indulatszószerű ám határozószó ugyanis az a mutató névmási tőből alakult ki a csodálkozást vagy ellenkezést kifejező á indulatszó hatására, tehát névmási eredetű, a lám ellenben minden kétséget kizáróan egy igéből, mégpedig egy igalakból származik!

Hogy hogyan? Szóösszevonással, valamint szófajváltással. A lám előzménye a lát igének egyes szám első személyű látom, illetőleg felszólító módú lássam alakja. Gondoljanak olvasóim A walesi bárdok című, közismert Arany János-vers első szakaszára: „Edwárd király, angol király / Léptet fakó lován: / Hadd látom, úgymond, mennyit ér / a welszi tartomány.” Könnyű belátni, hogy a mai nyelvben is élő hadd lám ugyanazt jelenti, mint a szóösszevonás nélküli hadd lássam vagy az Arany verséből idézett hadd látom forma. Az összevonással alakult, ’íme’, ’lássuk’ jelentésű lám a XV. század elején fejlődött ki nyelvünkben.

Hasonló igei összevonások más szavakban is kifejlődtek, általában úgy, hogy a megfelelő igealak a spontán összeolvadás után igealakból határozószóvá, módosítószóvá „szelídült”. A hadd, amely ma kérés, illetve ráhagyás kifejezésére szolgáló határozószó, eredetileg a hagy ige egyes szám második személyű felszólító alakja, „szabályos” mai alakjában: hagyd. Az átmenetet remekül mutatja Kölcsey 1825-ben írt, Hervadsz… című versének következő strófája: „Hagyd hervadjon / Szerelem rózsája, / Nyíl hajnalkor / Remény violája.” A hagyd ebben a példában még igealaknak is tekinthető, de már határozószónak is. Még ennél is jobb példa talán szavunk, amely ma ’lehetséges, hogy…’-féle jelentésű határozószó, eredetileg azonban a talál egyes szám első személyű alakja, a találom, amely az összevont talám formán keresztül vált talánná.

Az már – divatos mai kifejezéssel – csak hab a tortán, hogy a XVII. század elejétől egy újabb összevonással ennek egy még rövidebb alakja is kifejlődött s elterjedt: a tán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek