A fájdalom ára

A családtagok azonban többet követeltek: fejenként összesen kétmillió forintot, s ezenkívül életjáradékot – például arra való tekintettel, hogy az apa halálával az anya lakhatási költségei is megnövekedtek.

A biztosító azonban úgy értékelte, hogy a fejenként nyolcszázezer forintos kártérítés elegendő. Érvelésük alapja az volt, hogy a nagykorú gyermekek már külön háztartásban éltek, ezért az anyagi helyzetüket alapvetően nem változtatta meg az apa halála. Márpedig a biztosító értékelése szerint ilyen esetekben a kártérítés feltétele az, hogy a nagykorú leszármazott élete tartósan és hátrányosan megnehezüljön. Összefoglalva: mivel a családtagok már külön kasszán voltak, a nagykorú gyerekek veszteségét ellensúlyozták, anyagi károk pedig nem érték őket – legalábbis olyanok nem, amelyeket a biztosítónak figyelembe kellene vennie.

A leszármazottak azzal érveltek, hogy bár nem élnek a szüleikkel egy fedél alatt, de édesanyjuk a munkanélküli-ellátásából egyedül nem tudja a háztartását fenntartani, abba bele kell szállniuk. Másrészt a családi kötelékek megszakadásának, a bensőséges viszonyok megszűnésének anyagi vonzatai is vannak, hiszen a család az együttélés megszűnése ellenére nemcsak érzelmi egység, de a tagok a megélhetésben is segítik egymást.

A végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondta ki. Úgy ítélte meg, hogy kétmillió forint jár fejenként, de járadék nem. Indoklásában a bíróság kimondta, hogy a kártérítés ilyen esetben nem méltányossági alapon működik, hanem szubjektív. Azt kell figyelembe venni, hogy a megelőző életminőségéhez képest mennyit vesztett a károsult, s nem azt, hogy objektíven mennyi kell neki – mint mondjuk, egy tartás esetében – a szűken vett megélhetéshez. Ugyanakkor a kártérítés esetében a forma vagylagos: vagy egy összegben fizetik, vagy járadék formájában, nem lehet a kettőt keverni. A jelen esetben a fejenként kétmilliós összeg lefedi a teljes kárt, azon túl járadékot nem kell fizetni.