Vatikán: karácsonyi áhítatban

Rómában minden évszakban jó, de a decemberi hangulat itt egészen különleges. Nemcsak azért, mert az északabbról érkezőket viszonylag enyhe időjárás várja – ha csak be nem üt valami új divatú globalizált mennykő, egy felöltő vagy csak úgy, „olaszosan”, egy pulóver és a nyakad köré tekert sál bőséggel elégséges viselet –, hanem azért is, mert az olasz fővárosban vannak talán a legnagyobb múltra visszatekintő hagyományai a tél megünneplésének. A december közepétől január elejéig terjedő időszak már a pogány Rómában is egybefüggő dínomdánom volt: a téli napfordulót nagy fesztivállal, a Saturnaliával köszöntötték, és a vigasságok egészen a római újévig, a Calendasig tartottak. Miután a kereszténység lett a birodalom államvallása, az ünnepségek december 8-ával, a szeplőtelen fogantatással kezdődtek, és január 6-ig, vízkeresztig tolódtak. Így az olaszok számára az ünnep egy teljes hónapon át tart. Amiben részt venni – remek szórakozás.

Ilyenkor a karácsonyi áhítat sajátosan keveredik a mohó vásárlási lázzal. A város színes fényárba öltöztetett bevásárlóutcáit a szokásosnál is nagyobb embertömeg lepi el; rock, gospel és egyházi zenekarokba, bohócokba, bábszínházakba botlasz a tereken, ahol sokfelé láthatóak életnagyságú betlehemek és betlehemesek is. Több mint száz éve a leghíresebb helyszíne a karácsonyi tülekedésnek – bocsánat: vásárnak – a Piazza Navonán az ugyancsak egy hónapig tartó Mercato dell’Epifania, vagyis a vízkereszti piac. Hogy mennyien vannak ilyenkor Róma csodálatos szépségű terén, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy időszámításunk után '86-ban ide egy 15 ezer nézőt befogadó stadiont építtetett Domitianus császár…

A Piazza Navonán mindenféle vásári portéka megtalálható, ami fontos lehet a karácsonyi hangulathoz: sok ötlettel készült, kézzel gyártott ajándékok, fajátékok, a betlehemi életképekhez szükséges kellékek, díszek. Utcazenészeket, portréfestőket, kézműveseket, akrobatákat és zsonglőröket kerülgetünk a bódék, standok és sátrak megszámlálhatatlan sokaságában. A hangulat és a látvány mágikus és varázslatos.

A római karácsony ugyanakkor mégiscsak a talán legszebb és legemberibb keresztény ünnep, Jézus születésének a napja. A hívők számára ezért Rómában a karácsony ünnepe a Vatikánhoz kötődik; ők azok, akik akár már hónapokkal korábban megveszik jegyüket az éjféli misére. Miközben a városban a fogyasztói társadalom karácsonya uralkodik, és az olaszok is alig járnak templomba – karácsonykor mégis egész Itália betlehemet épít, és ez a hagyomány semmit sem veszített erejéből. Szent és a profán itt egymás mellett él.

A Szent Péter téren a világ legnagyobb keresztény bazilikája várja a hívőket és a nem hívőket: befogadóképessége 60 ezer fő, amit karácsonyeste az ott összezsúfolódók próbálnak erősen túllicitálni. (Ami a „legnagyobb” jelzőt illeti, félek, hogy 1989 óta ez már nem igaz. Ugyanis akkor felépült az Elefántcsontpart fővárosában, Yamoussoukróban a Miasszonyunk-bazilika, azóta ez a legnagyobb befogadóképességű templom a világon, ráadásul a legmagasabb római katolikus templom is. Sokáig azonban nem örülhet ez utóbbi címnek, ugyanis ha egyszer majd befejezik az építését, 170 méteres magasságával a barcelonai Sagrada Família lesz a legmagasabb katolikus templom a Földön.)

De térjünk vissza a Szent Péter térre, ahol karácsony előtt a Pápai Betlehem és egy csodálatos karácsonyfa jelzi az ünnep közeledtét. (Olykor a betlehemi istálló helyett a Szent Család názáreti házacskájának mását varázsolják oda.) A mesebeli fenyőfa származását keresve idén a választás a ma Ukrajnához tartozó, egykori magyar területre, Kárpátaljára, egészen pontosan a rahói járási Tiszabogdányra esett. (S további 43 fenyőt vágtak ki az ugyancsak magyarul „beszélő” Lemberg megyében, a pápai lakosztály és az apostoli paloták termeinek díszítésére.) Amúgy nem ez lesz az első, magyar ajkú területről küldött Szent Péter téri fenyőfa: 2001-ben a romániai Hargita megyéből érkezett a „pápa karácsonyfája”.

A Szent Péter téri karácsonyfa-állítás szokását 1982-ben vezette be II. János Pál, aki a betlehemi jászolt is a barokk tér közepére helyeztette. A térre kerülő karácsonyfa előírt magassága harminc méter, a többi fa sokkal kisebb. Az ünnepek után a fenyőfákat a Vatikán jótékonysági célra ajánlja fel; bútorok és játékok készülnek belőlük.

Az idei, hatalmas fenyő egy nehezen megközelíthető hegytetőn állt. „Olyan magasan, hogy oda csak hegymászókkal lehetett felmenni” – mondták a büszke helyiek. Hogy pontosan hol is állt az óriásfenyő, azt nem árulták el, nehogy egy őrült még kárt tegyen benne. Amikor kivágták, helikopter vitte le a hegyről, hogy aztán kamionban induljon hosszú útjára. A december 24. előtti héten tartották az addigra feldíszített fán a lámpagyújtást a Szent Péter téren, amit a pápa lakosztályának térre nyíló ablakából maga is megszemlélt.

December 24. éjszakáján tehát elmehetünk a fényárban úszó Szent Péter-bazilikába az éjféli misére. Rómaiak és külföldiek, hívők és kevésbé hívők töltik meg ilyenkor a székesegyház hajóit, és várják, hogy a pápa hírül adja a gyermek Jézus megszületését. Kint, a téren egy másik ceremónia is látható: óriásvásznon közvetítik a betlehemi Születés-bazilikában celebrált szentmisét. És másnap, december 25-én ismét a Szent Péter tér lesz az Örök Város középpontja: a bazilika díszes erkélyén, pontosan délben megjelenik a pápa, és hagyományosan Urbi et orbi áldást oszt Róma városá­nak – és talán még inkább a világnak.

Ha jól számolom, Róma az idén létének 2764. évébe lépett – ehhez képest Jézus születése és az e földön töltött ideje alig néhány pillanat csupán. És mégis, szinte minden rá emlékeztet. Még a pogány romok többsége is, amelyekre vagy kereszt került, vagy köveit elhordták az új templomok építéséhez, de az is gyakorta megesett, hogy egész egyszerűen ide hozták a keresztény világ fontos emlékeit. Így például Rómában, a Piazza di San Giovannin lévő Santa Sanctorum (Szentek szentje) kápolnában van az a szent lépcsősor (Scala Santa), amit Constantinus császár anyja, Szent Heléna hozatott Jeruzsálemből. A legenda szerint ezen a lépcsőn vitték fel Jézust Pilátus elé – ez a Via Dolorosán az első stáció –, hogy elítéltessen, és elhangozzék Pilátus híres mondata: Ibis ad crucem – keresztre mész! Azóta Róma egyik rendkívül nagyra becsült relikviája lett ez, a mélyen hívők térdelve másznak fel a 28 lépcsőfokon, hogy aztán bent szemügyre vehessék azt a Jézust ábrázoló festményt, amelyet Szent Lukács egy angyal közreműködésével festett meg…

Azt hiszem, belátják, reménytelen még csak megkísérelni is Róma és a katolicizmus kapcsolatának bemutatását, hiszen még csak egyetlen kis kápolnában voltunk, de lám, ennek sem jutottunk a végére. Amerre a városban járunk, mindenütt lesz majd egy szobor, egy templom, egy csodálatos tér, amely vagy az antik világ, vagy a barokk, vagy a reneszánsz legnagyobb művészeinek keze nyomát viseli. A barbár Rómát keresztény épületekkel és alkotásokkal benépesítők sorát kezdhetjük a már említett császárral, Nagy Constantinussal és anyjával, Helénával, és a sort folytathatnánk a történelem összes pápájával, akik miatt lett a katolikus egyház a festők, a szobrászok és az építészek valaha volt legnagyobb mecénása. Ennek köszönhetően ebben a városban zsúfolódik össze a világ legnagyobb művészeti kincsgyűjteménye. Csak a Vatikáni Palotában nyolc múzeum és öt galéria látható, és nem ejtettünk szót a csodálatos könyvtárról, Raffaello Stanzairól vagy a Sixtus (nem Sixtusi!) kápolnáról. Ez az a város, ahol csupán csak a két korszakos zseni: Leonardo da Vinci és Michelangelo műveinek megszemlélése is napokig tarthat.

És akkor még egy szót sem szóltunk Péterről, akit Jézus alkalmasnak talált legfőbb hivatala vitelére („Te Szikla vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta”), akinek az Úr átadta a mennyek országának kulcsait, s aki itt, Rómában halt vértanúhalált időszámításunk után 67 körül.

Karácsony van Rómában.

„És eljött a pillanat, melyet az angyal Názáretben előre bejelentett: Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.”

Lukács evangéliuma életre kelt.