Kitántorgások a világba

Legfeljebb hazajövünk
Bea még egyszer utoljára végigsimít a szemével az egyszobás lakáson. Néhány évvel ezelőtt átalakított, burkolt, festett, hajópadlót csiszolt, azután fizette a mind magasabb törlesztőrészleteket. Most évekre bezárja az ajtót. Párjával együtt gondnokok lesznek egy németországi üdülőhelyen – persze csak ha a próbaidőt kitöltik. Azalatt hajókat takarítanak.

– Nem azért megyek – mondja Bea öntudatosan, mikor arról kérdezem, hogy egy kiadóvállalat megbecsült, viszonylag jól fizetett marketingszakembereként miért akar Németországban takarítani. – Mi gondnokok leszünk, és remélem, hogy nem sokáig maradunk azok. Ha pedig nem sikerülne kitörnünk ebből a helyzetből, netán rosszul érezzük magunkat, legfeljebb hazajövünk. Elvégre nem muszájból hagyjuk el az országot, hanem azért, mert most ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Bea és a párja nem egyazon városban laktak: mindketten sikeresek a szakmájukban, de a tapasztalataik speciális területekhez kötődnek, így nem tudtak összeköltözni. A megoldást a főváros adhatta volna, oda azonban nem akartak menni – maradt hát a külföld. Amúgy a döntés nem volt egészen független a svájci frank árfolyamának növekedésétől sem, bár ebből a csapdából a végtörlesztéssel sikerült kibújni. Ráadásul Bea egyszer majd saját vállalkozást szeretne, ehhez pedig tőke kell.

– Amikor a nyelvet tanultam, nyaranta külföldön fizikai munkát vállaltam vagy gyerekekre vigyáztam. Bármit megcsinálok, akár takarítok is, ha ez visz közelebb a céljaimhoz. Úgy vélem, a későbbi boldogságunk érdekében ez nem túl nagy áldozat – összegez, miközben az utolsó láda is a kisteherautóra kerül.

Presztízs vagy pénz?
Kriszta angol szakon végzett, az egyetem után fordításból és tanításból élt, óraadóként hétről hétre beutazta a fél régiót. Keresett annyit, amennyiből fenntartotta magát, de fix állást csak egy távoli kisvárosban ajánlottak neki. A múlt év végén megunta a nyűglődést, és elszegődött Angliába házvezetőnőnek.

– Nem éltem nagy lábon, ennek ellenére jó, ha a számláimat ki tudtam fizetni – vet számot Kriszta hazai helyzetével. – Szóval részben az anyagi kényszer vitt rá erre a lépésre. A másik ok pedig, hogy boldogtalannak éreztem magam. Nem élveztem a munkámat, ráadásul a nyáron betöltöttem a harmincat, s rájöttem, hogy sehol sem tartok. Se család, se pénz, minden vagyonom a másfél szobás lakás és egy tizenöt éves Skoda, ezeket is a szüleimnek köszönhettem. Nos, házvezetőnő lettem egy kastélyszerű házban: négyszer annyit tudok félretenni, mint amennyit jó esetben otthon kerestem. Minden egyes alkalommal, mikor kádat takarítok vagy felmosok, s eszembe jut, hogy mennyire utálom, muszáj döntenem: a diplomával járó presztízs kell-e vagy pénz? Mert nekem a kettő együtt nem akar összejönni. Lelkileg néha nagyon megvisel a honvágy, és hogy rengeteg munkának soha nem érek a végére. Elkeserít az is, hogy mi ott tulajdonképpen aljanép vagyunk, legalábbis azok szemében, akiknek van pénzük.

Krisztának nem csupán a saját érzéseivel kell megbirkóznia: a család, a barátok sem fogadták egyöntetű lelkesedéssel a döntését:
– Az apám belebetegedett, mikor eljöttem otthonról. Hogy nem elégszem meg annyival, amennyi „adatott”, inkább cselédnek állok! Szerencsére az anyukám és a testvérem biztatnak. Amúgy a barátok is értetlenkedtek: először miért nem Pesten vagy más nagyvárosban próbálkozom? De nincs időm kivárni, hogy végre valami kerüljön… Angliában azóta kiderült, hogy a munkaadóim az elmúlt öt év alatt tizenhárom házvezetőnőt koptattak el, meglehet, én sem húzom sokáig. A vendéglátásban fogok keresgélni, mivel van hozzá végzettségem és tapasztalatom, bár a napokban kaptam egy fülest, hogy fordítókat keresnek, így azt is megpróbálom. Össze akarok gyűjteni annyit, amiből hazatérve vállalkozhatok. Nehéz, de nem teljesíthetetlen. Még mindig könnyebb, mint otthon arra várni, hogy egyszer majd csak jobb lesz.

Harmincöt diplomás takarító
– Egyértelműen növekszik az érdeklődés a külföldi munkalehetőségek iránt – mondja Gödl József, az Euworks toborzóiroda szegedi kirendeltségének vezetője. – Az első számú hajtóerő a kilátástalanság. A legtöbben azért indulnak külföldre, mert nincs munkájuk vagy túl keveset keresnek, adott esetben a hitelük törlesztőrészleteihez képest. Az angol minimálbérből szerény életvitel mellett havi száz-százötvenezer forintnak megfelelő font is megtakarítható.

Az Euworks célországa elsősorban Anglia: korábban a magyarok hagyományosan Németországba és Ausztriába mentek dolgozni, de az EU-csatlakozás óta már Angliába sem kell munkavállalási engedély:
– Húsz és harminc közöttiek jönnek elsősorban – ismerteti az érdekeltek körét Gödl József. – Ám a külföldi munkavállalás feltételeit sokan nem tudják teljesíteni. Vegyük a nyelvismeretet. Míg a lengyelek már annyian vannak Angliá­ban, hogy sok helyütt közülük kerül ki a középvezető, így a honfitársainak nem feltétlenül kell tudniuk angolul, sajnos a magyarok esetében még nem tartunk itt. Nyelvtanulásra amúgy ingyenesen is nyílik lehetőség, leginkább elszántság kérdése. Más dolog az induló tőke. A kiutazás költségét és a szállás gyakran több hónapos kaucióját meg kell előlegezni. Gyakran előfordul, hogy valaki alkalmas lenne a munkára, de mindössze tízezer forint lapul a zsebében.

A Tárki felmérése szerint soha nem látott mértékben megnőtt azoknak a száma, akik rövidebb-hosszabb külföldi tartózkodást terveznek a közeljövőben. A megkérdezettek 17%-a tervezi, hogy munkát vállal, hét százalék pedig a végleges kivándorlást fontolgatja. A három fő célország – Németország, Anglia, Ausztria – között eltolódtak a hangsúlyok: az évtized elejéhez képest sokkal többen mennek Angliába, de még mindig kevesebben, mint német nyelvterületre. Internetes böngészésből úgy tűnik: a végleges kivándorlás fő célországai Ausztrália és az Egyesült Államok.

Gödl József szerint egyre nő azoknak a diplomásoknak a száma, akik külföldön a mélyen a végzettségük alatti munkát is elvállalják, semhogy itthon vegetáljanak:
– Ez érthető – teszi hozzá –, hiszen ha egyszer odakint a szakmájukban szeretnének elhelyezkedni, ahhoz interjúkra kell majd járniuk, ehhez viszont először hídfőállást szükséges kiépíteniük az adott országban. Mások meg a nyelvtanulást oldják meg így. A közelmúltban harmincöt főt kellett felvennem vidámparki munkára, ami gyakorlatilag takarítást jelent. Harmincöt diplomást küldtem ki.