Sereghajtó a sokadik műszakban

Az Európai Unió 27 tagállamában a polgárok átlagosan 34 és fél évet töltenek munkával az életükből. A svédek dolgoznak a leghosszabb ideig, 40,1 évig, míg a magyarok a legkevesebb, 29,3 évig – derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis felméréséből. Óhatatlanul fölmerül a kérdés: ennyire lusták volnánk?

A 44 éves D. Mária rögtön rácáfol:
– Tizennégy éves korom óta dolgozom egy varrodában, betanított munkásként. Nem kell sajnálni, faluhelyen akkoriban ez volt a természetes. Harminc éve ülök a varrógép előtt, napi nyolc órában. Hatkor már kezdődik a műszak, fél óra az ebédidő, de természetesen azt is le kell dolgozni. Így hát nyolc és fél órát töltök a munkahelyemen – meséli a középkorú nő, aki egy kis Vas megyei faluban él. Egyedül neveli két gyerekét, akik még tanulnak. – Amikor hazaérek, vár rám a háztartás, a kerti munka, a tyúkok. Még soha életemben nem voltam nyaralni, legfeljebb a rokonokhoz megyünk el néha látogatóba. Azt mondják, hogy keveset dolgozik a magyar? A környezetemben szinte mindenki így él, és örül, hogy egyáltalán van munkája. Szombatonként rendszeresen túlórázunk, ugyancsak nyolc órában. Sokan hazaviszik a munkát, és még éjjel is a varrógép előtt görnyednek. Így tudnak csak megélni. Mire nyugdíjba megyek, messze meghaladom a svéd átlagot. Feltéve, ha megérem, mert a környezetemben sorra halnak az 50 körüliek. Mutassanak nekem egy nyugati országot, ahol ennyit dolgoznak az emberek, és ilyen rövid ideig élnek! – teszi hozzá Mária keserűen.

A 2000 és 2010 között eltelt időszakban a munkával töltött idő az EU szinte minden tagállamában nőtt, átlagosan 1,6 évvel. Ebben elsősorban a várható élettartam és a nyugdíjkorhatár kitolódása játszott szerepet. A munkával töltött átlagos élethossz – a tényleges munkaidő és a nyugdíjkorhatár mellett – erősen függ a foglalkoztatottság arányától is. Uniós összevetésben nálunk ez az arány igen alacsony. A KSH adatai szerint a 15–61 év közötti magyar népességnek tavaly mindössze 57,8 százaléka (3 millió 719 ezer ember) tartozott a foglalkoztatottak körébe, további 2 millió 721 ezren vagy önszántukból, vagy kényszerűségből maradtak, illetve kerültek a nem foglalkoztatottak közé.

Vajon csak a pénzért dolgozunk, vagy szeretjük is a munkánkat? Az NRC Piackutató Intézet egyik tanulmánya megvizsgálta, milyen tényezők játszanak szerepet az álláskeresésnél. A megkérdezetteknek öt szempontot kellett rangsorolniuk annak alapján, hogy mit tartanak fontosnak, amikor (új) állást keresnek. A fizetés a döntő – a megkérdezettek kétharmada az első, további ötöde a második helyre rangsorolta. A fizetést a rangsorban a munkahelyi légkör követi. A szakmai fejlődés lehetősége vagy a cégen belüli előrelépési lehetőség már jóval kisebb súllyal esik latba az álláskeresés során – tudtuk meg Kurucz Imre kutatási igazgatótól.

A német felmérés a munkával eltöltött időre vonatkozik – de van, aki szerint nálunk nem is ezzel van gond, sokkal inkább a hatékonysággal. H. Erzsébet évekig csúcsvezetőként dolgozott egy pénzügyi vállalatnál: – Nagyon ésszerűtlen a munkaszervezés és a beosztottak terhelése. Régen azt mondtuk: fél ötkor „kiesik a vakolókanál a kezünkből” – vagyis befejeztük a munkát, s másnap folytattuk. Pedig akkor is voltak határidők. Ma addig kell bent maradni, amíg a főnök, ha kell, ha nem. A munka érdemi része pár ember kezében koncentrálódik. A legnagyobb gond, hogy szerintem számos cégnél rengeteg az üresjárat, s ez lerontja a hatékonyságot.