Seregnyi nő között

Minden ötödik magyar katona nő. Nem is akármilyen! Mióta a katonai egyetemeken minden szak nyitott előttük is, a hölgyek betörtek az addig tiltott területekre. Bizony, a férfiak aggodalommal figyelik a változásokat…

Ország-világBiczó Henriett2012. 03. 10. szombat2012. 03. 10.

Kép: Szolnok, 2012. február 15. Szappanos Nóra főhadnagy, helikopter pilóta. Fotó: Ujvári Sándor

Seregnyi nő között
Szolnok, 2012. február 15. Szappanos Nóra főhadnagy, helikopter pilóta. Fotó: Ujvári Sándor

Ropognak a fegyverek, az ember minden dörrenésre összerázkódik. Katonák vágódnak a földre, s céloznak. Szerencsére csak céltáblára lőnek. Eljátsszák, hogy ez a valóság. Lehetnének Afganisztánban is. De egyelőre Váctól alig húsz kilométerre vagyunk, a püspökszilágyi kiképzőbázison. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai vezető szakos hallgatói töltenek itt egy hetet harcászati gyakorlaton. A kemény hideget megúszták, de a hőmérő higanyszála most is alig kúszik fagypont fölé. Reggel fél hatkor kelnek, este fél tízkor van a takarodó. Dimbes-dombos erdőség, amerre a szem ellát. Az egész napot a szabadban töltik, a legkülönfélébb hadgyakorlatokat kell elvégezniük.

– Az ember itt érti meg igazán, milyen katonának lenni – mondja Bartha Judit. Másodéves hallgató, a nyolc nő közül ő az egyik, aki részt vesz a kiképzésen. Mintegy 140 fiú mellett. – Mindenkit elküldenek majd egyszer kötelező misszióra, de még előtte, most kell megtanulnunk, hogy a legveszélyesebb helyzetben sem blokkolhatunk le. Mert ott teljesen mindegy, hogy az ember nő vagy férfi – mondja a debreceni lány, majd felkapja 20 kilós hátizsákját, mert terepasztalt készít az egységével. A környéken talált kövekből, termésekből, falevelekből, fűből makettszerűen épül a terep. Vizualizálják, honnan várható támadás, hol fekszenek a környékbeli bázisok. Ez éles helyzetben különösen jól jön, mert térkép nem mindig van náluk, így könnyebb a tájékozódás.

Baktatunk a célterület felé. Ami nekik egy laza emelkedő, nekem inkább hegynek tűnik. Pedig még zsák sem húzza a hátamat. Megérkezünk, gyalogsági ásók elő, máris kész a terepasztal.

– A hidegtől rettegtem, és ez be is jött – mondja a kiskunhalasi Gál Adrienn, aki elsőéves az egyetemen. Ez az első tele, amikor kiképzésen vesz részt. – Emlékszem, az alapkiképzésen megfogalmazódott bennem, hogy ez mégsem nekem való. Nem bírtam az üvöltést. Aztán megértettem, hogy ennek is jelentősége van. Éles helyzetben létfontosságú a rend és a fegyelem. És ez harci helyzetben, suttogva, elképzelhetetlen. Most már tudom, ez lesz az életem – teszi hozzá a törékeny lány.
Pedig a hideget nem ússzák meg, a mai éjszakát az erdőben kell tölteniük. Alvásról szó sem lehet, megfagynának. Nincsenek itt a profi hálózsákok, a teljes felszerelést csak akkor hozzák magukkal, ha több éjszakát töltenek kint. Most járőrözni fognak. Figyelik az ellenséget, támadásra is számíthatnak. A terepasztal elkészítése után indulnak az erdőbe csapdát telepíteni, a téli álcázás szabályait is jobb a gyakorlatban elsajátítani. Hogy aztán vissza lehessen verni a váratlanul lecsapó, egyetemi csoporttársakból alakult „ellenséget”.

Mekkora út vezet a konyhától a hadseregig? A számok ismeretében a válasz egyszerű: rövid. A Magyar Honvédségben a katonanők aránya 20 százalék. Ez nemzetközi összehasonlításban is magas arány, ezért nem is csoda, ha olyan férfivélemények látnak napvilágot, hogy korlátozni kellene a nők szerepvállalását a hadseregben. Az emancipáció megállíthatatlan: az elmúlt tíz évben a NATO-tagországok hadseregeiben 30 ezerről 300 ezerre nőtt a katonai szolgálatot teljesítő hölgyek száma.

– A kilencvenes években a polgári alkalmazottak nagy létszámban öltöztek be tiszthelyettesnek, javult a tiszthelyettesi (ma altiszti) állományarány – mondja Ballainé Krikker Zsuzsanna ezredes, a nyolc éve alakult Katonanői Bizottság elnöke. A hetvenes években került a honvédséghez pénzügyi munkakörbe. – A fiatalok számára 2004 után lett népszerű a honvédség, miután megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat. Tervezhető életpálya, kiszámítható szakmai előmenetel, tanulási támogatás, lakhatás – kinek ne lenne vonzó mindez? Az utóbbi években a fiúktól és a lányoktól is egyre ritkábban hallani, hogy valaki a haza iránti elkötelezettségből vagy kalandvágyból választja ezt a pályát. A katonanők bátrabbak, többnyire maguk kezdeményezik, hogy azokon a területeken is bizonyíthassanak, amelyeken korábban nőket nem alkalmaztak.

Ilyen terület a tűzszerészet is. A specialisták között mindössze két nő van, a munka rengeteg. Évente átlagosan 2600 lakossági bejelentés érkezik, hogy valahol valamilyen veszélyes lövedéket találtak. Halálos tűzszerészbaleset 2006-ban történt utoljára. Mondhatnánk, hogy a név kötelez, de Hadházi Edina mégsem ezért lett katona. A bátyja tűzszerésznek állt, kézenfekvőnek tűnt, hogy ő is az legyen. Lázba hozták a rozsdás robbanófejek és repeszdarabok, amelyeket a hat évvel idősebb fiútestvér mutogatott neki a fotókon.

– A bátyám hallani sem akart arról, hogy a nyomdokaiba lépjek, ezért sima gimnáziumba mentem. Érettségi után fényképészetet tanultam, de nem volt munka, egy műszaki áruházban kötöttem ki értékesítőként. Nem voltam túl lelkes. A tűzszerészet továbbra is érdekelt. Egyik nap felhívott a bátyám: üresedés van a szakasznál, jelentkezhetek. Madarat lehetett volna fogatni velem, azonnal igent mondtam – meséli a hét évvel ezelőtti történéseket a 29 éves hajdúsámsoni nő, miközben értetlenül állok az előtt, miért jó egy nőnek a hadsereg, a tűzszerészetről ne is beszéljünk. – Csak a hétköznapi ember csodálkozik azon, ha egy nő katonának áll. Reggel belebújok az egyenruhába és a bakancsba, a hajamat a sapka alá tűröm, egy vagyok a sok közül. Ennek egyébként megvan az az előnye is, hogy reggelente nem toporzékolok a ruhásszekrény előtt, hogy mit vegyek föl.

Hadházi Edina a kiképzés alatt Szentendrén megtanulta, hogyan kell lőni, alakizni, harcászkodni. Ezután elsajátította a rakéták, az aknavető gránátok, a kézigránátok, a tüzérségi lövedékek és bombák hatástalanítási eljárásait. Egy percre sem rettent vissza a feladattól, pedig a bátyja éppen ezalatt az idő alatt szerzett életre szóló sérülést a karján. Egy repeszdarab súlyosan megsebesítette.

– Nem lehet ezt úgy csinálni, hogy mindig arra gondolok, bármelyik akciónál meghalhatok. Emlékszem az első munkámra, II. világháborús aknavető gránátot és sorozatvetőket kellett felrobbantanunk. Azt mondta a parancsnokom, nem uralhat a félelem, mert akkor képtelen leszek koncentrálni. Nem érzem magam hősnek, de azt is tudom, hogy nem hétköznapi munkát végzek. Bármilyen hihetetlen, én is szeretek nő lenni. Belebújni egy magas sarkú cipőbe, szoknyát húzni. Idővel be akarok állni a sorba, köténnyel a nyakamban főzőcskézni, gyerekeket nevelni. Családos anyaként már biztosan nem leszek tűzszerész. Az felelőtlenség volna – avat be terveibe, miközben indulunk a szállása felé. Hadházi Edina a laktanyában lakik, egy tíz négyzetméteres szobában, a fürdőszoba közös a többi bentlakóval. Parfümök és könyvek sorakoznak a polcokon, Gustav Klimt képei a falon, a DVD-k között találunk romantikus vígjátékokat is. Ahogy egy nőhöz illik.

A NATO-tagországok katonanői bizottságai évente tanácskoznak az esélyegyenlőség javításáról, ezeken magyar katonanők is részt vesznek. De minél magasabb a rendfokozat, úgy csökken a katonanők aránya.
– A mintegy 2200 hivatásos katonanőből 15 ezredesünk van, tábornoki rendfokozattal nem rendelkezik senki. Tapasztalataink szerint a katonanők a karrierlehetőségeket kifogásolják leginkább – mondja Ballainé Krikker Zsuzsanna.
Áttörés volt, amikor 1997-ben minden szak koedukált lett a katonai egyetemeken. A nők végleg betörtek az addig tiltott területekre.

– A mai világban a nőknek is ki kell venniük a részüket a honvédelemből – összegzi Berdár Viktória, aki a Tolna megyei Kapospuláról származik. A 23 éves lány az idén végez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi karán. – A szüleim megpróbáltak lebeszélni, azt mondták, ez nem nekem való pálya. Ma már büszkék rám. A sport fontos volt az életemben, versenyszerűen atletizáltam, szükségem van a fizikai kihívásra. Térképész szerettem volna lenni, de abban az évben nem indult ilyen szakirány. A lövészetet választottam. Mit tanulunk? Páncélozott járművekkel hajtunk végre harcászati feladatokat, a haditechnikai kézifegyverek világába ássuk bele magunkat, és a katonai vezetést tanuljuk. Ha lediplomázom, hadnagynak léptetnek elő. Dolgoztam már gyakorló szakaszparancsnokként, először furcsán néztek rám, aztán megszokták, hogy egy nő „parancsolgat”.

Berdár Viktória nem tartja magát csodabogárnak. 2010-ben másodmagával, egy fiú mellett, képviselte hazánkat a nemzetközi CISM (katonai hallgatók világversenye) megmérettetésen Törökországban. Tizenharmadik lett. A fiatal nő a szabadidejét legszívesebben barátjával tölti. Pontosabban töltené, mert a fiatal hadnagy éppen külszolgálaton van. – Amint lehetőségem lesz, én is megyek. Minden vágyam, hogy éles helyzetben is helytálljak – teszi hozzá, s az ember látja a szemében az elszántságot: egyszer biztosan eljut egy misszióba.

– Olyan ember, akire bármikor rábíznám az életemet – ezt már Bodor Balázs honvédtisztjelölt mondja, Viktória csoporttársa. – Előfordul olyan nő is, aki azt mondja, hagyjanak ezzel a feladattal békén, én nő vagyok. Viki nem ezek közé tartozik. Fiúkat megszégyenítő a kitartása, szerintem az ilyen típusú lányokban plusz bizonyítási vágy munkál. Ha egyenruhában vannak, akkor katonaként tekintünk rájuk. De ha elmegyünk valahová, és kiöltöznek, máris nővé változnak.

Mindez megnyugtató, de valószínű, hogy időnként tudathasadásos állapotba kerülnek a katonák. A férfi ezredesek ugyanis időnként arról panaszkodnak, hogy a tábornokok előreengedik az ajtónál a náluk alacsonyabb rendfokozatú katonanőket. Miért, kérdik, amikor én magam elé engedem a tábornokot?!
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek