Mennyit keres a világ?

Most pedig következzen egy kis számtan, nem kell aggódni, szigorúan kezdőknek. A világ dolgozóinak éves bevétele megközelíti a 70 trillió dollárt, amit nagyon egyszerűen okoskodtak ki a közgazdászok. A vizsgált országok nemzeti statisztikai hivatalaitól kapott adatok alapján az egyes országok bértömegeit összeadták, és ezt az összeget elosztották a világ összes munkavállalójának számával, pénznemnek pedig dollárt választottak.

Apropó, dollár! Ez a dollár nem kanadai, ausztrál, még csak nem is az amerikai rokon. A közgazdászok ilyen jellegű számításoknál egy speciálisan kreált dollárt használnak, amit PPP-, azaz a vásárlóerővel kor¬-rigálnak. Ez egyenértékű egy, az Egyesült Államokban elköltött dollárral. A hangsúly a költés helyszínén van. Ugyanis egy kínai munkás, aki havonta 1500 jüant visz haza, havi fizetése 200 dollárt ér az ottani bankban. Ezért az összegért azonban – a hasonlítás alapjául szolgáló – az Egyesült Államokban ténylegesen 400 dollárnyi értékben költhetne. Ami az arányokat illeti, a kutatás sok meglepetéssel nem szolgált. Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a havi átlagkereset a megállapítottnak közel kétszerese, valamivel 3000 dollár fölötti, a bolgárok viszont fele ennyivel a zsebükben térhetnek haza. A visegrádi országok közül Csehország áll az élen, a maga 1786 dollárjával a 25. helyen végzett, Lengyelország is valamivel az átlag fölött keres, közvetlenül maga mögött hagyva Szlovákiát (1385 dollár) és a 32. helyezett Magyarországot (1374 dollár, úgy háromszázezer forint havonta). Az átlagkereset tekintetében Tádzsikisztán a sereghajtó, ahol ez a szám 227 dollár, ötvenezer forint, míg a legjobban a luxemburgiakat fizetik meg, ők átlagosan 4089 dollárt, majdnem egymillió forintot vihetnek haza havonta.

Azt gondolnánk, ez a havi 1480 dollár elég szép összeg, hiszen – 20 munkanappal számolva – a napi átlagkereset 75 dollárra jön ki. A valóság azonban a statisztikáknál jóval rosszabb képet mutat. Köztudott ugyanis, hogy a világ lakosságának több mint a kétharmada napi két dollárnál, négyszázötven forintnál kevesebből él. Mégis, hogyan kapták a közgazdászok ezt a magas számot? A 2009-es adatokra támaszkodó felmérés több szempontból is hiányosságot mutat.

Többek közt olyan nagy és szegény országok sem kerültek fel a listára, mint például Nigéria. A gazdaságtan tudorai sem a háztartásbeliek, sem a gyerekek, sem a nyugdíjasok, sőt a segélyből élők bevételeivel nem számoltak. A bevétel kalkulálásakor kimaradtak a magánvállalkozók is, ami nagy hiba. A fejlett országokat leszámítva, ahol a munkavállalók 90 százaléka keresi alkalmazottként a kenyérre valót, jóval kevesebben élvezhetik e foglalkoztatási forma előnyeit a fejlődő országokban. Az elnéptelenedés veszélyét nem igazán ismerő Dél-Ázsiá¬ban például a legtöbb munkavállaló önfoglalkoztató vagy épp füg¬¬getlen gazdálkodó, és csak 25 százalékuk büszkélkedhet alkalmazotti jövedelemmel. Mindezek ismeretében valószínűleg sokat szürkülne, feketedne e globális „zsebátvilágítási” kísérlet.