Munkáért jár a füles

A múlt év derekán öt, a nyúltartásban és -feldolgozásban érdekelt hazai cég – összesen húszmillió forintos ráfordítással – pályázatot hirdetett, melynek keretében kétszáz, elmaradott térségben élő család, kisebb közösség számára teremt lehetőséget a nyúltartás beindítására. A pályázat kiírói sejthették, hogy nagy lesz az érdeklődés, de azt biztosan nem, hogy ekkora. Száznál is több falu küldte el jelentkezését: végül az első körben tizenöt, majd nemrég még újabb három település jutott ilyen lehetőséghez.

Az első kör szerencsés falvai között találjuk a két szomszédos szabolcsi falut, Ilket és Gemzsét, ahol összesen huszonöt család kapott nyulakat.

– Sok község jelentkezett a megyéből, úgyhogy nagy meglepetést és persze örömet szer¬zett, mikor kaptuk a hírt, hogy ebből a térségből minket találtak támogatásra méltónak – fogad bennünket Nagy Péter, az ilki nyulas program koordinátora, a pályázat egyik kidolgozója. – A lehetséges családok kiválasztása azonban nem volt olyan egyszerű, mint gondoltuk, mert több feltételnek is meg kellett felelniük. A rászorultság megállapításával nem volt gond, hiszen ezen a vidéken majd minden család rászorul valamiféle segítségre. De például nincs mindenkinek kiskorú gyermeke, nincs ólja, fészere, vagy mondjuk hajlama. Mert nehogy azt higgyük, hogy mindenütt boldog mosollyal vártak bennünket. Bizony akadtak olyan családok, akikre rá se lehetett volna tukmálni az állatokat.

A nagy többség azonban örömmel fogadta az öt anyát, a kant, a ketreceket, s az öt zsák takarmányt, ami a számítások szerint három hónapig elég az állatoknak. Ám a nyulat se lehet mindennap táppal tömni!

– Jól is néznénk ki, hiszen akkor pár hét alatt az utolsó szemnek is a nyakára hágnánk! – kísér bennünket a ketrecekhez Balogh Péterné, s nyitja szakszerűen az ajtókat. Pedig a nyúl nem is az ő, hanem a férje reszortja. Csak hát a férj most odavan az erdőn pénzt keresni, így aztán a feleség a „gazda”, de mint mondja, egyáltalán nem esik nehezére, hiszen korábban is nyulaztak, még a régi állományból is maradt egy szép anyanyúl. De vannak itt mások: többek között kacsák, tyúkok, csirkék, kecskék, és egy rendkívül barátságos szamár is, aki békésen elvan az apróságokkal. Baj csak akkor jöhet, amikor szeretne játszani, mert nincs kivel, hiszen még a kecskék is kicsik hozzá.

– Errefelé bizony nem nagyon akad munka, így aztán az ember megpróbál segíteni magán – mondja az asszony. – Három gyermeket nevelünk, a legkisebb négyéves, ha éhesek, nem mondhatjuk nekik, hogy nincs ennivaló. Hál’ istennek, a sok aprójószág sokat jelent a konyhán, tavasszal pedig már nyulakat is megint vághatunk.

Baloghéknál most kezdenek fialni a vendégnyulak, míg két utcával odébb, Bányai Sándoréknál már a második fialás kölykeit szoptatják az anyák.

– Így érdemes, ha szaporítjuk az állományt, hiszen máskülönben csak a költségeket halmozzák – magyarázza Bányai Sándor, aki öt hektáron gazdálkodik, s a rengeteg aprójószág mellett többek között hat gyönyörű lónak is a gazdája. – Meg hát mi a nyulakat nem csak hobbiból tartjuk, de meg is esszük őket: nagy a család és a baráti társaság is szereti. Majd adunk is el a szaporulatból, mert az állomány szépen gyarapodik. De ehhez rendesen kell etetni őket. És nemcsak fűvel, mert attól sose fog meghízni a nyúl! Ez a program is azon múlik, hogy a kiválasztottak képesek lesznek-e az előírtak szerint táplálni őket. Ha nem, az lesz a vége, mint a korábbi csirkés programoknak: elfogy a takarmány, a nyulakat pedig levágják. Mihozzánk egy év múlva is érdemes visszajönni!