2012: 5,7 százalék az infláció

Decemberben a fogyasztói árak 5,0%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk az átlagnál jobban drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni. Összességében, 2012-ben a fogyasztói árak átlagosan 5,7%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva.

Ország-világO. Horváth György2013. 01. 15. kedd2013. 01. 15.
2012: 5,7 százalék az infláció

Egy hónap alatt – 2012. novemberhez viszonyítva – a fogyasztói árak összességükben nem változtak. Az élelmiszerek ára szintén nem változott, azonban a főcsoporton belül árnövekedés következett be a tojás (1,6%), a párizsi, kolbász (1,3%) és a sertészsiradék (1,2%) esetében. Árcsökkenés volt megfigyelhető a csokoládé, kakaó (2,7%), a liszt (2,0%) és a kávé (1,4%) esetében. Kis mértékben emelkedett a szolgáltatások (0,4%) és a háztartási energia (0,2%) ára egy hónap alatt. Az egyéb cikkek esetében árcsökkenés volt megfigyelhető (0,3%), ezen belül a járműüzemanyagokért 0,9%-kal kellett kevesebbet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 0,2%-kal kerültek kevesebbe, míg a ruházkodási cikkek, valamint a szeszes italok, dohányáruk árai lényegében nem változtak.

12 hónap alatt, 2011. decemberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 7,0%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (26,1%), a sertészsiradék (16,0%), a liszt (14,8%), az étolaj (13,7%), az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség és gyümölcs (12,9%) és a szalámi, szárazkolbász, sonka (12,8%) ára. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,5%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is. A háztartási energia átlag alatti 4,7%-os áremelkedésén belül a palackos gáz 13,3%-kal drágult. A szolgáltatások esetében is átlag alatti, 4,5%-os volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 8,1%-kal, a csatornadíj 5,2%-kal, a vízdíj 5,0%-kal drágult. Szintén átlag alatt drágultak az egyéb cikkek (2,9%) illetve a ruházkodási cikkek (1,4%). A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,8%-kal kellett kevesebbet fizetni, 2011. decemberhez képest.

2012. évben a fogyasztói árak átlagosan 5,7%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, 12,7%-kal. Átlag felett növekedtek továbbá az egyéb cikkek (7,2%), a háztartási energia (6,2%) és az élelmiszerek árai (5,9%) is. Az átlagnál kisebb mértékű áremelkedés következett be a szolgáltatások (4,2%) és a ruházkodási cikkek (2,6%) esetében. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,2%-kal kellett kevesebbet fizetni, az előző évhez képest.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek